KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2009. december 1., kedd 15:14

Több ezren a vonalban
December másodikán ismét telefórum Kaposváron

Három hónappal az első, nagy sikert aratott telefonos fórum után december másodikán ismét összekapcsol több ezer kaposvári vonalat Szita Károly polgármester, hogy a várost érintő és az itt élőket foglalkoztató témákról megoszthassák véleményüket egymással. A telefonos beszélgetés ezúttal is ingyenes lesz a fórumba bekapcsolódó hallgatók számára.

Szeptemberben a résztvevők 97 százaléka igényelte, hogy Szita Károly polgármester ezen a módon is kapcsolatba lépjen a város polgáraival. A kezdeményezés tehát sikert aratott, ezért december másodikán délután ismét találkozhatnak a vezetékes telefonnal rendelkező kaposváriak a város vezetőjével.

A cél az, hogy a somogyi megyeszékhelyen élők véleményük, javaslataik elmondásával, kéréseik, kérdéseik megfogalmazásával minél nagyobb számban bekapcsolódjanak a helyi ügyek intézésébe. A szerdai fórumnak is lesz kiemelt témája. Az elmúlt időszakban sok panasz érkezett a lakótelepi kocsmák nyitva tartásával kapcsolatban. Szita Károly egyebek mellett tehát azt szeretné megtudni, hogy a város polgárai szerint kell-e korlátozni a város sűrűn lakott területein - kivéve a belvárost - a vendéglátóhelyek nyitva tartását. A vonalban lévők telefonjaik nyomógombjaival szavazhatnak majd erről a kérdésről.

Ha szeretnének bekapcsolódni a beszélgetésbe, szeretnék elmondani véleményüket, fogadják Szita Károly telefonhívását december másodikán 17.00 és 19.00 óra között!
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.