Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ)
2013. október 2., szerda 14:36

Közös nyilatkozat a Helyi Önkormányzatok Napján (I.)
A MÖSZ, a TÖOSZ, a KÖSZ és a Magyar Faluszövetség szorosabbra fonja együttműködését az önkormányzati érdekérvényesítés érdekében.
„Az állam szerepének megváltozása és az önkormányzati rendszer átszervezése jelentősen érinti a helyi közszolgáltatások működésének biztonságát. Ez kiemelten fontossá teszi, hogy az önkormányzati érdekeket megjelenítő országos szövetségek együttműködése megerősödjön, és erőik egyesítése szervezetileg is megtörténjen” – áll abban a közös nyilatkozatban, amelyet a MÖSZ, a TÖOSZ, a KÖSZ és a Magyar Faluszövetség elnöke írt alá a Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából rendezett emlékkonferencián, 2013. október 1-jén, Gödöllőn. 


A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ), a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ), a Magyar Faluszövetség, valamint a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége (KÖSZ) a Helyi Önkormányzatok Napja megünnepléséről szóló 2000-ben hozott az országgyűlési határozat szellemében, a Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából közös, ünnepi konferenciát rendezett 2013. október 1-jén, a gödöllői királyi kastélyban. 

Az egybegyűlteket előbb a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke, majd a Pest megyei kormánymegbízott és a Konrad Adenauer Alapítvány Magyarországi Képviselet vezetője köszöntötte. Gémesi György az első önkormányzati választás emlékezetes pillanatait elevenítette fel, Tarnai Richárd a kormány által végrehajtott önkormányzati és közigazgatási átalakítások szükségszerűségéről beszélt, türelmet kérve a polgármesterektől az új rendszer bejáratódásáig, míg Frank Spengler a helyi, települési szintű politika jelentőségét hangsúlyozta.

Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a képviselői és a polgármesteri tisztség összeférhetetlensége miatt 2014 őszétől nem lesznek önkormányzati politikusok a törvényhozásban, ezért új alapokra kell helyezni a települések érdekérvényesítésének kérdését, együtt kell küzdeni a túlélésért,  az önkormányzatiság vívmányainak megtartásáért. A TÖOSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években többször történtek már kísérletek az önkormányzati szövetségek közötti kapcsolatok megerősítésére, de ezek ezidáig nem jártak sikerrel, pedig a kormánnyal szemben csak úgy lehet hatékony párbeszédet folytatni, ha legalább az önkormányzati oldal egységes.  
 
Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke a jelen helyzetet a rendszerváltozás idejéhez hasonlította, mondván, most kell megragadni az alkalmat arra, hogy egybekovácsoljuk a nemzet akaratát az országot vezető erőkével. Az a küzdelem ugyanis, amit a kormányzat hazánk függetlenségéért folytat, elismerésre méltó, ám a hétköznapok szintjén bőven vannak még kívánni valók. Példaként említette, hogy a közoktatás államosítása, a rezsicsökkentés, illetve a hulladékgazdálkodási reform során nem veszik figyelembe a helyi sajátosságokat. Szabó Gellért szeretné, ha a most aláírt szándéknyilatkozatot a négy szövetség tagtelepüléseinek segítségével sikerülne még a jövő év első felében tartalommal megtölteni, s együttes erővel kijavítani a hibákat.

„Az utóbbi években a kormányok és az önkormányzatok külön ünneplik ezt a napot” – kezdte beszédét Wekler Ferenc. A KÖSZ elnöke szerint ennek oka, hogy a helyi érdek általában nem esnek egybe az államéval, és az elmúlt 23 év érdekérvényesítésének kudarca, hogy ezt a szembenállást máig sem sikerült feloldani. Elmondta: egykori tanácselnökként jól emlékszik a korábbi járási rendszerre, amire a mostani is egyre inkább kezd hasonlítani. Hibának nevezte, hogy a járási hivatalok felállításával több forrást vittek el a településektől, mint feladatot, s hogy a közoktatási intézmények állami kézbe vétele nem a költséghatékonyságot szolgálja. Wekler Ferenc elismeri, hogy a rendszerváltást követő években felgyülemlett problémákat orvosolni kell, azonban ezeket nem a kistelepülések okozták, mégis mintha őket büntetnék érte.

Gémesi György, a MÖSZ elnöke elsősorban a feladat- és forráselosztás tökéletlenségében látja a bajok gyökerét. Véleménye szerint vannak feladatok, amelyek csak helyben oldhatók meg hatékonyan. Ilyen például az alapfokú oktatás, amelynek államosítása rengeteg konfliktust eredményez országszerte. A járási hivatalok kialakításánál a hatástanulmányokat és a megfelelő hosszúságú átállási időt hiányolta, s véleménye szerint csak a jól képzett, elkötelezett köztisztviselőknek köszönhető, hogy nem történtek nagyobb zavarok. A MÖSZ elnöke átgondolatlan lépésnek tartja a kistelepülési hivatalok átszervezését, megszüntetését is, mondván, ez az intézkedés sokkal több kárt okozott, mint amennyi megtakarítást jelent.  „A feladatfinanszírozás bevezetésével alapvetően egyet lehet érteni, de csak puffer rendszerrel és a helyi adottságok figyelembe vételével, mert jelenleg is 50-100 milliárd forint hiányzik az önkormányzatok költségvetéséből” – zárta szavait Gémesi György.

Az ünnepi beszédek elhangzása után a négy elnök aláírta a szövetségek együttműködésének erősítését célzó közös szándéknyilatkozatot, majd a kiemelkedő teljesítményt nyújtó polgármesterek kitüntetésével zárult a rendezvény. A TÖOSZ Köllner Ferenc emlékdíjában Papp Tibor, Dévaványa nyugalmazott polgármestere, illetve Sabján Katalin, a szövetség nemzetközi titkára részesült. A MÖSZ Polgármesteri Ezüstlánc-díját Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere vehette át, míg Polgármesteri Arany Pecsétgyűrű-díjakkal Kazinczi Istvánt, Tiszatenyő polgármesterét és Mondok Józsefet, Izsák első emberét tüntette ki a szövetség. 

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.