BÁBONYMEGYER KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2014. június 25., szerda 11:13

Megkezdődött a kútfúrás Bábonymegyerben
Kútfúrási munkálatokba kezdett tegnap az ivóvízminőség-javító projekt kivitelezője, az 1. sz. Mélyépítő Kft. a bábonymegyeri vízmű területén.

Mint Gál Ferenc, a kivitelező cég ügyvezetője elmondta: a tervek szerint mintegy 170 métert fúrnak lefelé és az itt nyert vízzel ellátott tartalékkúttal fedezik a település zavartalan vízellátását. A projekt keretében ezt követően fontos lépések következnek: 160 m3/d kapacitású komplex tisztítási technológia kiépítésére kerül sor a meglévő kezelőépületben. Szükséges a meglévő vasiszap ülepítő műtárgy átalakítása.

Új irányítástechnikával szerelik fel a rendszert, átépítik a csomópontokat és megtisztítják a mintegy 11 kilométernyi vízvezeték-hálózatot. A projekt keretében tervezett vízkezelési technológia: ammóniummentesítés, vas- és mangántalanítás, valamint fertőtlenítés is megvalósul. Ezen kívül kicseréltek negyvennél több tűzcsapot. Az összesen nettó 162 785 150 forint értékű beruházáshoz a támogatást az Európai Unió biztosítja. A Bábonymegyer Ivóvízminőség-javító Programja című projekt eredményeként  javul az ivóvíz minősége, ezáltal a bábonymegyeri lakosok életminősége.


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.