Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ)
2014. június 29., vasárnap 11:00

Magyar Polgármesterek X. Világtalálkozója ( I.)
A Gödöllői Királyi Kastélyban plenáris üléssel nyílt meg június 28-án a Magyar Polgármesterek X. Világtalálkozója, ahol  dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke, Gödöllő polgármestere köszöntötte a kétnapos tanácskozás résztvevőit.
- 1996-ban találkoztunk először azzal a céllal, hogy erősítsük a magyarországi és a határokon túli magyar települések összefogását, lehetőséget nyújtsunk a tapasztalatcserére,bővítsük a testvérvárosi kapcsolatokat és a kiértékeljük, hogyan változott az önkormányzatok helyzete a rendszerváltozás után – mondta köszöntő beszédében Gémesi György.
A MÖSZ elnöke kijelentette, a világon mindenütt működnek önkormányzatok, azoknak helye van a demokratikus berendezkedésű országokban. 
Szólt az elmúlt évtizedekben bekövetkezett változásokról, mint mondta, az Európai Uniós tagság, a bekapcsolódás a Régiók Bizottsága munkájába új lehetőségeket nyitott meg az önkormányzatok számára.
- Az önkormányzatok mellett megmaradtak a polgármesterek, akik a közösséget szolgálják. Nélkülünk nem működik sem a település, sem a térség, sem az ország, de még az Európai Unió sem. Ez a mi erőnk, de a mi felelősségünk is – jelentette ki Gémesi György. 



A MÖSZ elnökét követően Kementzey Ferenc, a Világtalálkozó megrendezését a kezdetektől támogató Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese, majd Frank Spengler, a Konrad Adenauer Stiftung magyarországi képviseletvezetője mondott köszöntőt.   
 
A nyitó előadást Dr. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, a világtalálkozó fővédnöke tartotta, aki beszédében kiemelte, hogy a helyi önkormányzatok a demokrácia alappilléreit jelentik, elengedhetetlen részei a hatalommegosztásnak. A településeken a helyi önkormányzatok útján lehet legjobban átélni az ország demokratikus működését.
Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok véleményét még többször ki kellene kérni a központi döntések megalapozása érdekében. Vertikális és horizontális együttműködésre is szükség van, egymással, együtt és nem egymás ellen a stabil, magas szintű demokrácia megvalósításáért. 
A demokrácia alulról felfelé működik, nem fordítva. Ha elmarad a konzultáció, az a Helyi Önkormányzatok Európai Chartája szellemének nem megfelelő módszereket sejtet. 



A romániai magyar települések helyzetéről tartott előadást Kelemen Hunor, miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, aki elmondta, az önkormányzatok szintjén sikerült kialakítani egy olyan együttműködést, ami romániai és szlovák viszonylatban a közös tervezésnek is az egyik formája lehet.
Kelemen Hunor kiemelten fontosnak  nevezte a polgármesterek és az önkormányzatok közötti együttműködést, mint mondta, ezért is írt alá a MÖSZ-szel az RMDSZ együttműködési megállapodást, hogy ezt a kapcsolatot megerősítse, s ezzel olyan intézményes keretet sikerült kialakítani, ami erősíti a magyar-magyar kapcsolatokat. 
Az önkormányzatok romániai helyzetéről szólva elmondta, az RMDSZ az erős önkormányzatokban érdekelt, mert így tudják a legtöbbet tenni a helyi közösségek problémáinak megoldásáért. Az elmúlt években Romániában is számtalan feladatot kaptak az önkormányzatok, ezen a téren zajlik a decentralizáció, ami azonban pénzügyi téren még nem történt meg. Az ez irányú törekvéseket az Alkotmánybíróság eltörölte, de a döntés figyelembevételével a folyamat újraindításának előkészítése már megkezdődött. Romániában évek óta folyik a vita a közigazgatási és a fejlesztési régiók átszervezéséről. Az eddigi elképzeléseket az RMDSZ nem tudta támogatni, mivel azok nem vették figyelembe az etnikai határokat.  
Kelemen Hunor szólt a közösségi autonómia kérdéséről is. Úgy fogalmazott: ennek megjelenítéséhez új alkotmányra van szükség. Kijelentette, a következő időszak nagy kihívása lesz, hogy ha az új alkotmány és a közigazgatási régiók vitája elkezdődik, milyen érveket tud felsorakoztatni az RMDSZ. Ahhoz, hogy ezekben a vitákban jól tudják képviselni a Romániában élő magyarok érdekeit, erős önkormányzati jelenlétre van szükség, de ez elengedhetetlen az ahhoz is, hogy a kistelepülések ne kerüljenek hátrányos helyzetbe az uniós források elosztásánál. 


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.