BUDAPEST FŐVÁROS IV. kerület - Újpest Önkormányzata
2014. augusztus 26., kedd 08:51

Újpest polgármesterének választási csapatát erősíti az Állatmentő Liga elnöke
Képviselőjelöltként indul az önkormányzati választásokon Pataki Gábor, az Állatmentő Liga és az Újpesti Állatmentő Járőrszolgálat vezetője

Közösségi oldalán jelentette be Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere, hogy felkérte Pataki Gábort, induljon képviselő-jelöltként az október 12-i önkormányzati választásokon:
Örömmel és büszkeséggel tájékoztatok mindenkit, hogy Pataki Gábor az Állatmentő Liga civil szervezet elnöke felkérésemre vállalta, hogy elinduljon az önkormányzati választásokon egyéni körzetben, a csapatom tagjaként. Az eddigi munkánkon túl, az Ő személye garancia arra, hogy Újpest továbbra is példát fog mutatni az ország számára az állatvédelem terén is! Október 12-én számítunk az Önök támogatására!

Az Újpesti Önkormányzat és az Állatmentő Liga kapcsolata példaértékű. Ennek köszönhetően tavaly az országban elsőként alapították meg az Újpesti Rendőrkapitányság közreműködésével az Állatvédelmi Járőrszolgálatot. Együttműködésük célja, hogy az újpesti állatellenes cselekményeket kiemelten kezeljék és felhívják a figyelmet a felelős állattartásra. A három szervezet a bejelentések feldolgozásában, az intézkedésekben egymást segítve lép fel. A szolgálat tagjai rendszeresen járőröznek a közterületeken, kutyafuttatókon és ellenőrzik, hogy el vannak-e látva a kötelező azonosító chippel.
A járőrszolgálatnak köszönhetően már több száz elkóborolt háziállat jutott haza rövid időn belül, a sérült állatok pedig szakszerű ellátásban részesültek. Munkájukkal segítik az Önkormányzat Nem nagy dolog! elnevezésű kampányát, amelynek legfőbb célja, hogy felhívja az újpesti kutyatartók figyelmét a kutyapiszok felszedésének fontosságára. Az Állatmentő Liga tagjai részt vettek a 2013-as árvíz mentési munkálatainál is, tevékenységüket Újpest polgármestere oklevéllel ismerte el.
Az Újpesti Állatvédelmi Járőrszolgálat idén ingyenes lakossági szolgáltatást indított. Olyan állatok szállítását vállalják az állatorvoshoz és vissza, amelyek gazdái saját jármű, illetve anyagi lehetőség híján nem tudják megoldani a műtét után még bódult kutyák fuvarozását.
Az elsődleges cél az, hogy Újpesten minden állattartó felelősséget érezzen azért az állatért, amelyet otthonába fogad – vallja Pataki Gábor, a Járőrszolgálat vezetője. Bízunk a munkánk eredményességében és hisszük, hogy a jelenlétünk segít megteremteni egy embernek és állatnak egyaránt biztonságos környezetet. Úgy érzem, képviselőként még többet tehetek majd Újpesten az állatvédelemért.

További információk:
http://www.ujpest.hu/hir/7750
http://www.ujpest.hu/hir/7611
http://www.ujpest.hu/hir/5487
http://www.ujpest.hu/hir/7662


1 csatolt kép Pataki Gábor
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.