BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2014. október 10., péntek 08:20

Szent Mihály-napi tűzvirágok táncát mindenkinek látni kell! „Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!” Balatonkeresztúr 2014.
Az ősz jeles napjai közül kiemelkedik szeptember 29. Szent Mihály napja. Kétféle tekintetben is ünnep: egyházi és gazdasági-természeti okon. Mihály arkangyal, egyházi tanítás szerint a mennyei seregek vezére, aki majd az utolsó ítélet harsonáját megfújja.
Mihály-nap fordulópont a parasztkalendáriumban is. A Szent György napkor legelőre hajtott juhokat akkor hajtották haza. Ez volt a pásztorolás befejeztének, a juhok átvételének, a pásztorbér kifizetésének, a pásztorfogadásnak a napja. Szent mihályi vásárokkal, kiforrt újborral, mulatságokat, bálokkal ünnepelték meg.
Szombat délután a szomorkás idő ellenére, amerre jártak vidám hangulatot teremtve, magyar népzenére táncolták, vonulták végig Balatonkeresztúr utcáit a Szüreti Felvonulók. A családok apraja és nagyja leste, várta őket, az idősebbek egy - két jó szóra, pogácsára, a kisgyermekek cukorkára, táncolásra, és a szüleik a keresztúri szőlőhegy finom borával koccintásra. Több helyen már hagyományt teremtettek abból, ahogy a felvonulókat várták. Kovács Józsefék, Mikola Róberték és a Treier testvérek ágyas pálinkával, Fáy Gáboréknál a gyerekeket édességgel, Tóthné Marika néniéknél frissen sült pogácsával, Újhelyi Aranka néninél és több háznál süteménnyel kínálták őket. Somogyi Feriék portáján ismét „lakodalmat” terítettek és a házi gazda muzsikájára ropta a táncot a sokadalom.
Este a Szent István térre pásztor muzsika hangjai csalogatták a falu lakóit. A Szent Mihály-napi tűzgyújtásra gyülekezőket pogácsával kínálták és üdítővel, borral koccintva emlékeztek a pásztorkodás hagyományainak emlékére a jelenlévők. Fél kilenckor az országosan összehangolt tűzgyújtáshoz kapcsolódóan Kovács József Balatonkeresztúr polgármestere meggyújtotta a máglyát. Németh Cintia varázslatos tűztánca után, somogyi népzene hangjaira, a tűz körül táncolt a falu népe, egy-két „pásztorember” vezetésével. A tűzet körbe állva sokáig gyönyörködött mindenki a tűzvirágok táncában.
Szüreti Mulatsággal zárták a napot. A batyus bál bevételét a Csillagvirág Művészeti Modellóvoda javára – az óvoda apróságainak szervezett művészeti programok támogatására ajánlották fel a szervezők. Kovács József polgármester úr köszöntője után a Fergeteges Forgatag Táncbarát Kör ünnepi műsorral szórakoztatta a vendégeket, amelyből a vidámság és a humor sem hiányozhatott. Hajnalig mulatoztak a bálozók, amihez a Bale-Seen zenekar húzta a talpalávalót.
Vasárnap Családi Délután-kézműves és népi játszóházas programra látogattak el kicsik és nagyok, ahol mindenki próbára tehette erejét és ügyességét, szabadon alkothatott kedve szerint. Erős Judit néni fazekas mívességgel, Lakos Mónika néni nemezeléssel, Ujságh Andrea néni kézműves alkotásokkal örvendeztette meg az oda betérőket, és a Moccantó Játszóda minden játékának is nagy sikere volt. Örömteli élmény és vásárfia nélkül senki sem ment haza.
Hétfőn, népszokás jeles napján, Mihály-napi vásárba, a Csillagvirág Művészeti Modellóvoda kertjébe invitálták a kedves vendégeket. A kisbíró is szorgalmasan gyakorolta tisztét, a vásári árusok pedig vevő csalogató rigmusokat faragtak, kántáltak. A vevőket a nagyobbak népi játékkal örvendeztették meg. A vásárban a természet kincseiből készített „portékákat”, gyümölcsért árultak, cseréltek. A csere nagyságát a vevő-eladó alkuja határozta meg. A portékák hamar gazdára találtak, így mindenkinek jutott vásárfia.
 Balatonkeresztúr község, a Magyarország – Balatonkeresztúr értékeit és kincseit bemutató „Itthon vagy - Magyarország, szeretlek” Szent Mihály-napi rendezvényeinek sikeres megszervezésével hagyományteremtő szándékkal folytatja helyi gyökereinek megerősítését, hiszen településünkön a helyi hagyományok őrzése, a magyar népszokások felelevenítése eddig is szorosan összekapcsolódtak a falu életével. A példaértékű nemzeti és helyi összefogásnak köszönhetően gyermekeink a település értékeinek megbecsülését és a lokálpatrióta szemléletet kapják örökségül.

3 csatolt kép Kovács József polgármester meggyújtja a tüzetSomogyiék udvarábanTánc a Rákóczi utcában
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.