BUDAPEST FŐVÁROS III. kerület - Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata
2014. november 22., szombat 07:56

Advent Óbudán
Két új helyszín - változatos fellépőkkel és Joulupukkival, a finn Mikulással
november 29. – december 1.
 
A Kaláka együttessel kezd, és velük is zárul Óbudán az a programsorozat, amely advent idején felnőtteknek és gyerekeknek is folyamatos és változatos szórakoztatást nyújt majd sok meglepetéssel és az eddigi évekhez képest két új helyszínnel.
 
Bizonyára idén is sokakat vonz majd a Fő térre a múlt és a jelen értékeinek egyaránt otthont adó műsorfolyam. Jólesik majd a hétköznapok rohanó tempóját elfeledni és ráérősen körbejárni az ünnepi díszben pompázó teret, ahol összefuthatunk a barátokkal, ismerősökkel, és lélekben töltekezve várhatjuk a legszebb ünnepet. A hatalmas fenyőn varázslatos díszek pompáznak majd, forralt bor és mézeskalács illata keveredik a levegőben a fenyő illatával, és a szikrázó fényáradat ezúttal is már messziről vonzza majd az embereket.
A hétvégéken változatos programok várnak azokra, akik kilátogatnak a Fő térre, hogy ebben a meghitt hangulatban öltöztessék ünneplőbe a lelküket karácsonyra. Elismert művészek, rangos fellépők sora ad koncertet kicsiknek és felnőtteknek egyaránt.
Minden bizonnyal idén is népszerűek lesznek az ingyenes korcsolyapályák a Fő téren és a Csobánka téren, melyek november 29-től február 1-ig, minden nap este 20.00 óráig tartanak nyitva. A jó minőségű jég mellett az is csábító, hogy helyben van és korcsolyát is kölcsönözhetnek a siklani vágyók.
 
Az idei év több újdonságot is tartogat a közönség számára. Már péntekenként is benépesül a Fő tér és a két új helyszín – Békásmegyer és Kaszásdűlő is. Emellett természetesen az Óbudai Kulturális Központ valamennyi háza, így az Esernyős - Óbudai Kulturális és Információs Pont is kínál ünnepi programot advent idején.
 
A Fő téren november 29-én a Kalákával kezdődik a programsorozat és december 21-én ők adják a záró koncertet is, mintegy keretbe foglalva a műsorokat. Természetesen vasárnap esténként, amikor neves vendégeink – Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Óbuda országgyűlési képviselője, Csukás István író, a kerület díszpolgára, Varró Dániel költő és Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere – meggyújtják a gyertyát az adventi koszorún, felhangzik majd a már jól ismert, külön erre az alkalomra íródott dal.
A programok első felében a legkisebbek szórakoztatása a cél, és a meseszínházak mellett a kerület intézményei, civil szervezetei is képviseltetik magukat ünnepi műsorukkal. Délutánonként népszerű kórusok, zenei formációk, előadóművészek lépnek fel, akárcsak a gyertyagyújtással záruló vasárnapi programokon.
 
Újdonság, hogy a második hétvégétől, már pénteken is műsorral várjuk a látogatókat.
Bús Balázs polgármester úr ünnepélyes megnyitójára november 29-én 17.00 órakor kerül sor. Ezután Dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója nyitja meg a „Mennyországban csengetének” adventi fotókiállítást, melyet a korcsolyapálya ünnepélyes avatása követ.
 
A Kaláka mellett az adventi hétvégéken a Fő tér vendégei lesznek: a Kincső Néptáncegyüttes, az Óbudai Népzenei Iskola tanárainak zenekara, a Makám, a Sebő együttes, a Téka, a Dresch Quartet, a Hungarian Folk Embassy, a Romengo, a Mókus és a Fabula Rasa, a Vodku, a Göncöl Néptáncegyüttes, a Balogh Kálmán Gipsy Band, a Louisiana Double, Ferenczi György és a Rackajam, Bognár Szilvia és az etNoé, valamint a Nyeső Mari Trió is.
 
December 5-én 17.00 órakor a gyerekek találkozhatnak Joulupukkival, az igazi finn Mikulással is!
Lesz karácsonyfa díszítő verseny, melynek eredményhirdetésére december 13-án, Luca napján 17.00 órakor kerül sor. Hogy a gyerekeknek egy kis időutazásban is legyen részük, kipróbálhatják hogyan mulattak dédnagymamáik, amikor ők voltak kicsik: a muzeális értékű műemlék körhinta egyedülálló élményt nyújt majd az apróságoknak és persze szüleiknek is. Ezen kívül lesz Adventi Mackó Műhely, ahol elkészíthetik a saját karácsonyi mackójukat, és adventi játékok: nemezből készült rénszarvas, guruló szamár és bárány, óriás karácsonyi puzzle és adventi kalendárium.
 
Hogy ne csak magunknak szépítsük meg az ünnepet, idén a rászoruló gyermekek reggeliztetéséhez gyűjtünk adományokat, hogy a kerületben egyetlen kisgyereknek se kelljen korgó gyomorral iskolába mennie.
 
A Fő tér kínálatát gazdagítják az Esernyősben zajló programok is, ahol neves előadóművészek, írók-költők lépnek a pódiumra és a gasztronómiában jártas hírességek adnak tippeket a karácsonyi menühöz.
 
A békásmegyeri Csobánka téren nem csak korcsolyázni lehet, lesz Gospel kórus, Csengettyűkoncert, táncház, tűzszínház, jégangyal faragás, valamint a kerület civil szervezetek képviselői kedvenc meséikkel ajándékozzák meg a gyerekeket.
 
Kaszásdűlőn a Pethe Ferenc téren Hangszersimogatóval hangolódunk az ünnepre, fenyőfát díszíthetünk, adventi és karácsonyi dalokkal teremtünk meghitt hangulatot. S hogy senki ne fázzon a szabadban, forró teával és forralt borral készülnek minden helyszínen.
 
A Fő téren a programsorozat ideje alatt folyamatosan nyitva tart az Első Magyar Polgári Konyha, ahol igazi századfordulós hangulat és menüsor várja a vendégeket, s akár haza is vihetik a finomságokat.
 
Töltse velünk az adventi hétvégéket idén már 3 helyszínen Óbudán!
 
Minderről részletesen tájékozódhatnak weboldalunkon: www.adventobudan.hu

További információ:
Hámori Eszter és Zimon András
Telefon:+36 20 9788 400
          +36 20 5503 006


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.