BUDAPEST FŐVÁROS XIII. kerület Önkormányzata
2014. december 19., péntek 10:19

Kerületi Irodalmi Díj 2014.
Hárman nyerték el a Kassák Lajos Díjat


2014. december 18-án hirdették ki a Kassák Lajos irodalmi díj pályázat végeredményét. Az elismeréseket dr. Tóth József polgármester adta át, megköszönve, hogy a díjazottak és a többi résztvevő is elindult az önkormányzat pályázatán. Említést tett a kerület gazdag irodalmi hagyományairól, itt élő és a kerületről író neves személyekről, díszpolgárokról, a számos emléktáblával megörökített neves irodalmárokról.

A Szociális Egészségügyi és Művelődési Bizottság a Költészet Napján hirdette meg a „Kassák Lajos XIII. Kerületi Irodalmi Díj” pályázatot. A pályázaton részt vehettek a rendszeresen publikáló hivatásos írók és költők, vers és próza kategóriában, valamint amatőrök bármilyen irodalmi alkotással. A felhívásra 35 pályázat érkezett, hattal több mint az előző évben. A pályaműveket szakmai zsűri értékelte, akik kategóriánként méltatták a győztesek munkáit.

Sumonyi Zoltán, Balla Zsófia és Báthori Csaba alkotta zsűri, valamennyien József Attila díjas írók egy profi és két amatőr munkát díjazták. A profi kategória díját dr. Hárs György Péter „Vannak” című verse nyerte el. Az amatőr kategória díjazottja lett Bujk Gábor „Szabad asszociációk az athéni demokráciáról, a hitelkárosultakról és a demokrácia válságáról” esszéjével és dr. Erdős Albertné „Álmatlanság” című versével.
A díjazottak közül megköszönve az elismerést, ketten is kiemelték, hogy az önkormányzat a pályázat kiírással nemcsak a kultúrát, hanem annak művelőit is elismeri, hiszen manapság ritkaság számba megy, ha egy önkormányzat időt és anyagiakat fordít a kultúrára.



Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.