OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. április 16., csütörtök 18:30

Hatszázmilliós projektzárás Oroszlányban
Befejeződött az oroszlányi óváros fejlesztésének I. üteme az élhető és szolgáltató városközpont létrehozását megcélzó projekt keretében. A mintegy 600 millió forintos beruházás záróeseményére csütörtök délután került sor, ahol Lazók Zoltán polgármester üdvözölte a megjelenteket és ismertette a megvalósult fejlesztéseket.
Az óváros központi helyén található volt Arany János iskola épületének és környezetének megújítása, új funkciókkal való ellátása volt a cél, mely egy összességében 1,6 milliárd forintos nagyprojekt I. üteme volt. A most véget érő beruházási szakasz három különböző uniós forrásból, hazai és önkormányzati kiegészítésből valósulhatott meg. Oroszlány önkormányzata mellett támogatta a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal és a Nemzetgazdasági Minisztérium is. A teljes bekerülési költség mintegy 600 millió forint volt, az önkormányzat 270 milliós kiegészítő beruházást hajtott végre.
A volt oktatási intézményben alakították ki az Oroszlányi Járási Kormányhivatal Kormányablakát, melyhez kapcsolódóan a későbbiekben a Járási Hivatal is átköltözhet majd az épületbe, és itt kapott helyet a Járási Munkaügyi Kirendeltség is.
Önkormányzati beruházás keretében új közterület került kialakításra 128 db parkolóhellyel, megtörtént a gyalogos járdák felújítása, kiépítése, napelemes térvilágítást alakítottak ki, és a zöldfelület rendezése is megtörtént. Megvalósult az épület főbejárata előtti tér környezetrendezése, új, egységes arculatú utcabútorok kerültek kihelyezésre. Ez a terület az óváros egyik igen hangsúlyos és fontos eleme, amelyhez szervesen kapcsolódhatnak a környező utcák rehabilitációs folyamatai.
A projekt a Közép Dunántúli Operatív Program keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Oroszlányban egyébként a napokban újabb beruházás vette kezdetét. A Krajnyik Akác András Sportcsarnok bővítésének I. ütemeként a jelenlegi csarnok épületének és környezetének megújítása indult be. A beruházás összértéke közel 102 millió forint. A sportegylet megszerzett TAO támogatását az önkormányzat 30 milliós önerővel egészítette ki.
Oroszlány, 2015.04.16.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.