BUDAPEST FŐVÁROS XVIII. kerület - Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata
2015. november 12., csütörtök 12:32

Befejeződött a XVIII. kerületi Kossuth Lajos tér közösségi célú komplex megújítása
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata városrészünk központi parkja, a Kossuth Lajos tér megújítására nyert támogatást Budapest Főváros Önkormányzatától.
A projektben a mintegy 90.000 m2-es park zöldfelületének és térburkolatainak megújítása mellett egy szabadtéri rendezvénytér kialakítására és egy pavilonépület felépítésére is sor került.
A beruházás költségei meghaladták a 200 millió forintot, melyből 173,75 millió forint volt a pályázati támogatás összege.

Az átadó ünnepségen Ughy Attila, a XVIII. kerület polgármestere beszédében ekképpen idézte fel a múltat; „A tér funkcióját tekintve az első jelentősebb változást az ’50-es években felépült színpad és környezete hozta meg. Ez volt a ’90-es évek elejéig működő Lőrinci Ifjúsági Park. A parkban utoljára 1998-ban végeztek komolyabb rendezési munkálatokat: akkor került ide az 1848-49-es emlékmű, Pauer Gyula alkotása. A Kossuth téren – a fenntartási és növénygondozási munkákon kívül – más, nagyobb léptékű átalakítás azonban napjainkig nem történt, így tisztelt és szeretett főterünket lassan megemésztette és megrágta az idő.  Az öt évvel ezelőtt felállt önkormányzatunk már a megalakulásakor fontos, mindenképp elérendő célként tűzte ki, hogy a Kossuth teret felújítja, ötvözve az XXI. század igényeit a hagyománnyal, a lakosság igényeit a szándékainkkal, a főteret ismét ráköti a kerület vérkeringésére.”
A polgármester köszönetet mondott mindenkinek, aki a munkálatokban és a tervezési folyamatokban is részt vett. Ezért megköszönte a helyi lakosoknak is, hogy a tervezés időszakában kreatív és hasznos ötleteikkel, majd a kivitelezés fázisában türelmükkel segítették a tér megújulását.

A tervezés egyik fő szempontja az volt, hogy az 1931-ben kialakított park eredeti szerkezete megmaradjon, ugyanakkor a beavatkozások által a lakosok számára a korábbinál vonzóbb, használhatóbb közösségi tér jöjjön létre.
A projekt megvalósítása által a Kossuth tér szabad területei megújultak, új arculatot kaptak, közvetlenebb kapcsolat jött létre a környező utcákkal.
A beruházás főbb elemei a következők voltak:
A park déli részének közepén egy, a korábbinál koncentráltabb, szilárd burkolatú közösségi teret hoztunk létre. A tér délkeleti szegletében egy pavilonépületet emeltünk, amelyben újságos, kávézó, terasz és illemhely lesz kialakítva.
A területet nagyobb szabadtéri rendezvények megtartására is alkalmassá tettük, a pavilon északi részén egy színpad felállítására is alkalmas faburkolatos rész kialakításával.
A fentieken kívül a projekt része volt még a park tereprendezése, a növénytelepítés, az öntözőrendszer kialakítása, a térburkolatok kicserélése, a térberendezési tárgyak (ülőfelületek, padok, hulladékgyűjtők, kerékpártárolók) elhelyezése, valamint a parkvilágítás átalakítása is.

A fizikai megvalósításon túl civil partnereinkkel (Lőrinc2000SE, Református és Evangélikus Egyházközség, Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei, Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény) közösségfejlesztő programokat is szerveztünk a lakosság minél szélesebb rétegeinek bevonására.


3 csatolt kép EmlékműátadásKossuth tér
1 csatolt dokumentum sajtóközlemény
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.