VÉRTESSZŐLŐS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2010. március 5., péntek 10:05

Vértesszőlősi vállalkozók találkozója
Március 4-én negyedik alkalommal rendezte meg Vértesszőlős Község Önkormányzata a „Vértesszőlősi vállalkozók találkozóját”.

A fórumon elsőként Dr. Nagy Sándor polgármester számolt be az elmúlt 4 év fejlesztéseiről, melyek megvalósításához a helyi cégek adóforintjai is nagy mértékben hozzájárultak. Dr. Nagy Sándor megköszönte a vértesszőlősi vállalkozók hozzájárulását, a falu fejlődésének közvetett támogatását, és a beruházásokban részt vevő cégek közvetlen munkáját.
A találkozó Dr. Zahorán Tamás, a Komárom - Esztergom Megyei Iparkamara titkára előadásával folytatódott, melyben a titkár úr tájékoztatta a vállalkozókat a Kamara tevékenységének eredményeiről, a cégek működését támogató szolgáltatásairól.
A Vértesszőlősi Római Katolikus Egyházközség képviseletében Szamos Boglárka is szót kért. A község műemléktemplomának felújításához az egyházközség múlt évben nagyszabású adománygyűjtésbe kezdett, melynek keretében jótékonysági koncerteket szervezett. A koncertsorozatot májusban egy expo megrendezésével is kiegészítenék, ahol lehetőség nyílna a helyi vállalkozók és cégek bemutatkozására is. Szamos Boglárka arra kérte a cégek képviselőit, hogy a közeljövőben fogadják nyitott szívvel az egyházközség megkeresését az expo megszervezéséhez. A vállalkozók támogatásukról biztosították az egyházközséget, sőt a rendezvény szervezéséhez a Carbonex Kft. 100.000 Ft-ot, a Mitfahrer Bt. Pedig 10.000 Ft-ot ajánlott fel.
A fórumon átadásra került a Vértesszőlős 2009. évi 10 legnagyobb adózójának járó emlékplakett is, melyet a következő cégek nyertek el: TB-One Kft., IMV Kft., Carbonex Kft., Terminál 94 Kft., Szám Kft., EVOTECH Kft., M. C. I., Barassó Zoltán  Kft., Reha Invest Kft., Kormány Ipari Kft. 
Az est hivatalos része után a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészei, Debrei Zsuzsanna és Csontos Csaba népszerű musical és operett-slágerekkel szórakoztatták a fórum résztvevőit.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.