Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ)
2015. december 9., szerda 15:14

Együttműködés a társadalmi felzárkóztatásban - Állam, egyház, önkormányzat – szociális szolgáltatások, egyházi programok, jó gyakorlatok
„Állam – Önkormányzat – Egyház együttműködése a társadalmi felzárkóztatásban” címmel szervezett konferenciát a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) a Hanns-Seidel Alapítvány együttműködésével, 2015. december 9-én, Gödöllőn. A MÖSZ vidékfejlesztési konferencia-sorozatának záró rendezvényén az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a katolikus és az evangélikus egyház, illetve települési önkormányzatok képviselői tartottak előadásokat.

 

A kormány családpolitikájának legfontosabb törekvése a fenntartható demográfiai fordulat feltételeinek megteremtése, ugyanis a jelenlegi 1,41-es magyarországi termékenységi arányszám messze elmarad a kívánatos 2 feletti értéktől – tudták meg a konferencia résztvevői Fűrész Tündétől, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és népességpolitikáért felelős helyettes államtitkárától, aki Gémesi György MÖSZ-elnök köszöntője után a családpolitika társadalmi integrációban betöltött szerepéről tartott előadást. Bemutatta az alanyi jogon, illetve biztosítási alapon járó családtámogatási ellátásokat, az otthonteremtési és gyermekjóléti intézkedéseket, és néhány beszédes számadatot is közölt a kormányzati törekvések illusztrálására. Mint elmondta, hazánkban a GDP 2,7 százalékát fordítja pénzbeli családtámogatási juttatásokra, ami meghaladja a 2,2 százalékos európai uniós átlagot, gyermekétkeztetésre a 2010-es keret két és félszeresét költi a kormány, míg az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztése óta a gyerekek 90 százaléka étkezhet ingyenesen. Beszélt a GYES és a GYED extra bevezetéséről, illetve a családi adó- és járulékkedvezményekről, amelyek jelentősen hozzájárultak a gyermekszegénység csökkentéséhez. Elmondta: jövőre átalakítják a bölcsődei szolgáltatásokat és a kétgyermekes családok családi adókedvezménye is emelkedik majd.  

 

Az egyház szociális területen végzett szolgálata tulajdonképpen az állami intézkedések finomhangolása, kiegészítése – fogalmazott Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke a katolikus egyház a szociális téren kifejtett tevékenységét ecsetelve. Ennek a szerteágazó szolgálatnak éppen úgy része a fiatalok világnézeti nevelése, mint a cserkészmozgalom támogatása, az Erzsébet táborok szervezésében való részvétel, az egyházi karitász szervezetek működtetése vagy a családbarát médiaprogram. A katolikusok tevékenyen részt vesznek a vidék megerősítésében is, olyannyira hogy a váci püspökség saját vidékfejlesztési irodával is rendelkezik. Az önkormányzatokkal, polgármesterekkel együttműködve igyekeznek élhetőbbé tenni a településeket, elősegíteni a munkahelyteremtést és a szociális szövetkezetek munkájában is közreműködnek.
 
Méreténél fogva jóval kisebb mértékben, de hasonló szerepet tölt be az evangélikus egyház is, amely a kezdetektől fogva kiveszi a részét a szociális feladatok ellátásából – derült ki a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Osztályának vezetője, Buda Annamária előadásából. Az evangélikusok jelenleg 38 intézményt tartanak fenn 1500 alkalmazottal és 6000 ellátottal. A házi segítségnyújtástól és a szociális étkeztetéstől a falu- és tanyagondnoki szolgálatokig számos szociális szolgáltatást végeznek, idősotthonokat, nevelőszülői hálózatot, rehabilitációs foglalkoztatót üzemeltetnek. Három szociális szövetkezetük van, Szombathelyen, Arnóton és Nyírteleken, utóbbiban biogazdálkodást folytatnak, helyi romákat foglalkoztatva.

 

Kárpáti Jenő, Magyarszék polgármestere az 1100 fős Baranya megyei településen megvalósított mezőgazdasági közfoglalkoztatási mintaprogramot, illetve a Mecsek-Hegyháti Szociális Szövetkezetet mutatta be a hallgatóságnak. A szövetkezetben a növénytermesztés és állattenyésztés mellett fel is dolgozzák az alapanyagokat, többek között szörpöt, lekvárt, gyümölcslevet, savanyúságot készítenek. Mindemellett ipari termeléssel, betonelemek, járólapok, drótfonatok, kisipari és kézműves termékek gyártásával, zöldhulladék feldolgozással és turizmussal is foglalkoznak, sőt a környező települések útjainak felújítását, karbantartását is a szövetkezet alkalmazottai végzik. A mikrotérségben megalakult szociális szövetkezetek működésének összehangolása és hatékonyabbá tétele érdekében létrehozták a mikrotérségi szociális szövetkezetek integrációját, amelynek keretében többek között az értékesítés területén gyümölcsöző az együttműködés: az integrációban részt vevő hat település közös termelői piacot és szociális boltot hozott létre.

 

A konferencia végén Gémesi György, a MÖSZ elnöke foglalta össze az elhangzottakat, kiemelve a vidék revitalizációjának, a népességmegtartó ereje fokozásának, a helyi kezdeményezések, illetve a mikrotérségi összefogás fontosságát. Mindemellett felhívta a településvezetők figyelmét arra, hogy a szövetség jövőre ismét megrendezi országos vidékfejlesztési konferencia-sorozatát, amely – a vidékfejlesztés és a közfoglalkoztatás aktualitásain túl – a társadalmi felzárkóztatás lehetőségeivel, jó gyakorlataival is megismerteti majd a polgármestereket.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.