MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2016. február 25., csütörtök 08:47

Miskolc átlépte a brüsszeli ingerküszöböt
Olyan reklámfilmben szerepel Miskolc, amelyet az Európai Bizottság megbízásából készítettek az európai okos városok program népszerűsítésére. A film a héten debütált a barcelonai Mobile World Congress eseményen, de már elérhető a legnépszerűbb is.
 
Miskolc tudatosan építi magát környezetbarát és okos, azaz green és smart elvek mentén. Az elmúlt évek eredményeinek is köszönhető, hogy Miskolc immár olyan városok mellett szerepelhet a Bizottság reklámfilmjében, mint Amszterdam, Göteborg vagy Lyon.
 
A város törekvéseit az elmúlt évek fejlesztései jól tükrözik. Modern közösségi közlekedés, a távfűtésben 50% feletti megújuló energia-használat – hogy csak a két legnagyobbat említsük. A több tízmilliárd forintos fejlesztések nyomán Miskolc tavaly egy közvetlen brüsszeli finanszírozású pályázatban is sikerrel pozícionálta magát, magyarországi városok közül egyedüliként. A REMOURBAN névre keresztelt projekt elsősorban a környezetbarát energiagazdálkodásra, a fenntartható közlekedésre és az infokommunikációs technológiák révén összekapcsolható infrastruktúrákra összpontosít, ezzel is elősegítve, hogy a megyeszékhely környezetbarát, élhető és okos várossá váljon. E pályázat kapcsán tavaly az Európai Bizottság is felfigyelt a városra, amivel olyan európai szintű szakmai hálózatokhoz is csatlakozhat Miskolc, melyek hathatós támogatást jelentenek a helyi célok megvalósításában. Eddig többnyire Miskolc keresett nemzetközi partnereket, napjainkban azonban már Miskolcot is keresik.
Ráadásul a tavalyi sikeres kapcsolatépítés egyik fontos állomásaként a brüsszeli Open Days konferencián a városi cégeket tömörítő Miskolc Holding Zrt. elnöke, Vécsi György tartott teltházas előadást a smart city-ről, az okos várossá válás lehetőségeiről. Az Open Days az egyik legnagyobb EU-s konferencia-sorozat, ahol – egyebek mellett – a városfejlesztés területén bevált módszerekről és a lakossági, illetve befektetői igényekhez leginkább illeszkedő megoldásokról tanácskoznak.
 
Miskolc tehát belépett abba a „klubba”, ahol pár lépést kell még megtennie ahhoz, hogy újabb, közvetlen brüsszeli forrásból finanszírozott pályázatokban vehessen részt, ezzel egyre közelebb kerüljön céljaihoz. Ehhez erős kormányzati támogatást is maga mögött tudhat Kriza Ákos polgármester csapata, amelyet nemrég maga a miniszterelnök, Orbán Viktor jelentett be a város polgármesterével közös sajtótájékoztatóján. Orbán Viktor miniszterelnök a Modern Városok Program miskolci vonatkozása kapcsán elmondta, „lényegében minden rendben van, fejlesztések vannak, megindultunk, időarányosan halad a program Miskolcra vonatkozó része, jó esély van a végrehajtásra”.
 
Ez egyébként sok mindent befolyásolhat a közlejövőre nézve. Elsőként az itt élők érezhetik jobban magukat egy élhetőbb, modernebb város szolgáltatásait élvezve, de a Miskolcon bevált és beváló okos megoldások átvételével más hazai nagyvárosok is jól járhatnak. Ehhez járul az európai színtéren való tartós „miskolci” jelenlét, amelytől a város turisztikai vonzerejének további erősödése és a beruházási kedv további élénkülése várható.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.