Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ)
2016. április 15., péntek 17:04

Érdemi párbeszéd a közoktatás valódi szereplői között
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és annak Polgármesteri Tagozata közoktatási konzultációs fórumot tartott 2016. április 15.-én Gödöllőn a közoktatás és köznevelés jelenével és jövőjével kapcsolatban. Az szakmai érdemi párbeszédre épülő rendezvényen kiderült, hogy az érintettek álláspontjai nem is állnak annyira távol egymástól.

„A Magyar Önkormányzatok Szövetsége már 2011-ben, amikor az új önkormányzati törvény kapcsán az érintett önkormányzati és szakmai érdekképviseleti szervezetek vezetőivel áttekintette az állam és önkormányzatok közoktatásban betöltött szerepének újraosztását, megfogalmazta a készülő közoktatási törvényben rejlő kockázati tényezőket. A jelzett problémák azóta bekövetkeztek, és a mostani fórum résztvevői azért gyűltek össze, hogy megoldást találjanak ezekre” – foglalta össze a találkozó életre hívásának célját Gémesi György, a MÖSZ elnöke a rendezvényt követő sajtótájékoztatón.


Sipos Imre, az EMMI köznevelésért felelős helyettes államtitkára a fórumon a Köznevelési Kerekasztal létrehozásáról, működéséről, az ott folyó egyeztetésről számolt be a résztvevőknek. Tájékoztatása szerint javában zajlik a Klik átszervezése, s bár még nem végleges az utódintézmények száma, mindenképpen dekoncentráltabb, illetve decentralizáltabb közoktatási struktúra jön majd létre. A fórumon felmerült kérdések közül az oktatási intézmények szakmai és szervezeti autonómiájának növelését, illetve az állami és önkormányzati szerepvállalás átalakítását emelte ki, amelyek közül előbbiben jobban, utóbbiban kevésbé közeledtek egymáshoz az álláspontok.


Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az elmúlt években világosan kiderült, hogy az oktatási intézmények állami fenntartásba vétele nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért a megoldás az lenne, ha mindazok az önkormányzatok visszakaphatnák iskoláikat, amelyek megfelelő anyagi és szakmai kompetenciával rendelkeznek azok fenntartásához.


„Az alapkérdés az, hogy merre van a kivezető út” – summázta szervezete álláspontját Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, aki a pedagógusok kétórás figyelmeztető sztrájkról érkezett a fórumra. A szakszervezeti vezető szerint problémák egész sora tapasztalható ma az oktatás minden szintjén, de a mostani találkozón kiderült, hogy van alternatíva, hiszen számítani lehet majd az önkormányzatokra az intézmények fenntartása terén.


Hiller István, volt oktatási és kulturális miniszter szerint a Klik jelenlegi rendszere nem folytatható, strukturális változásra van szükség, amelynek részeként az önkormányzatoknak ismét meg kell kapniuk az intézményfenntartás lehetőségének jogát. Ugyanígy nem módosítható a 2011-ben elfogadott Köznevelési törvény sem, helyette egy új Közoktatási Törvény megalkotására van szükség, amelyet széleskörű szakmai egyeztetésnek, műhelymunkának kell megelőznie.  


A Szülői Összefogás Gyermekeinkért részéről nyilatkozó Neubauer István szerint a jelenlegi közoktatási rendszer jelentős mértékben a szülői részvételnek köszönheti, hogy nem omlott még össze. A Civil Közoktatási Platform (CKP) és a Tanítanék Mozgalom képviseletében Miklósi László pedig azt állapította meg, hogy az állam csak akkor hallgatja meg a szakmai érveket, ha nyomást gyakorolnak rá.


Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke úgy véli, a legfontosabb, hogy az intézmények működtetésére és az abban dolgozók bérének finanszírozására legyen a jövőben mindig elégséges forrás biztosítva, az már másodlagos kérdés, hogy mindez milyen fenntartói struktúra keretében történik. Mindemellett jó lenne, ha a későbbiekben a kerettantervek több mozgásteret hagynának az intézményeknek – tette hozzá az NPK elnöke.


A résztvevő önkormányzati oldal álláspontját Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, a MÖSZ Polgármesteri Tagozatának elnöke foglalta össze. Kiemelte, hogy a helyi feladatok ellátását, így a közoktatási intézmények működtetését is, az önkormányzatok tudják a leghatékonyabban elvégezni, kivéve azokon a településeken, ahol nincs erre lehetőség. Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy az állami fenntartással nem sikerült számottevően javítani a hátrányos helyzetű térségekben az iskolák működését, emellett számos jól működő intézmény esetében visszaesés tapasztalható.

„Az oktatási konzultációs fórum elérte a célját, érdemi szakmai párbeszéd indult el a közoktatás valós szereplői között, és a MÖSZ további felületeket is biztosít az egyeztetés folytatására, vállalva a koordinátori feladatokat” – összegezte Gémesi György, hozzátéve, hogy a párbeszéd folytatásaként májusban egy Közoktatási Konferenciát rendez a szövetség.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.