BUDAPEST FŐVÁROS XXI. Kerület - Csepel Önkormányzata
2010. március 8., hétfő 12:23

Új időszámítás a helyi cigányok segítésében
A csepeli önkormányzat 2009 decemberében megalakult Roma Munkacsoportjában a cigány  szervezetek öt szakértőjének, valamint az önkormányzat oktatási és szociális intézményei képviselőinek együtt meghatározott célja áttekinteni a helyi roma lakosság helyzetét, és javaslatokat megfogalmazni az önkormányzat számára az integráció érdekében.
Az egyeztetéseken résztvevő cigány szakértők javaslatainak többsége további szakmai mérlegelést igényel, ezért azokról érdemi döntést csak megfelelő előkészítést követően lehet
hozni. Ennek megfelelően elvi határozatok születtek az előkészítési munkák irányáról. Az elképzelések másik része azonban olyan intézkedésekre irányult, amelyek már rövidtávon, azaz ebben az évben megvalósíthatók. Az ezekhez szükséges pénzügyi fedezetet az önkormányzat képviselő-testülete a legutóbbi költségvetési rendeletében 30 millió forintban határozta meg. A testületi ülésen Jóni Tibor cigány szakértő úgy fogalmazott, hogy az átfogó intézkedéscsomag révén új időszámítás kezdődik Csepelen, amelynek fejlődése elképzelhetetlen a cigány lakosság nélkül. Látni kell a mélyszegénység szubkultúráit, amelyeket megismerni és amelyekhez közelíteni kellene. Jóni Tibor reményét fejezte ki, hogy az elképzelések a gyakorlatban is megvalósulnak.
A testületi határozatok értelmében végül a csepeli önkormányzat – gazdasági lehetőségeit mérlegelve – támogatta az integrációs program kidolgozását: például kísérleti jelleggel egyes oktatási-nevelési intézményekben pedagógiai asszisztensek foglalkoztatását a roma gyerekek integrációjának segítése céljából.
A kerületi hátrányos helyzetű cigány lakosság foglalkoztatásának támogatása érdekében az önkormányzat oktatási-nevelési, valamint esélyegyenlőségi közfeladatainak ellátásába bevonja az Esély a Megújulásért Szociális, Oktatási és Kulturális Közhasznú Egyesületet (ESAM), továbbá a Kisebbségi Információs és Érdekvédelmi Szervezetet. Ezeket egyúttal az önkormányzat a közfoglalkoztatási tervében mint potenciális fogadóhelyeket szerepelteti. Szakértő bevonásával azt is megvizsgálják, hogy a csepeli cigány lakosság kulturális és közösségi programjainak fejlesztéséért milyen intézkedések szükségesek.
Mindemellett  az ESAM keretén belül működő Csepp Tanoda programjának elkészítésére az oktatási és érdekvédelmi közhasznú egyesületet a polgármester kérte fel.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.