BUDAPEST FŐVÁROS XIII. kerület Önkormányzata
2016. október 7., péntek 12:51

Felújított játszótér a XIII. kerületben
A Karikás név kerül a bejáratra
 
Az önkormányzat, a beruházó XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt., a tervező, a kivitelező és a környék lakóinak jelenlétében október 6-án átadták rendeltetésének Árpád hídfő lakótelepen lévő, teljes mértékben felújított és megnövelt területű, az európai előírásoknak mindenben megfelelő  játszóteret. A beruházás 78 millió forintba került.
 
A játszótér megújulásának folyamatáról Borszéki Gyula alpolgármester adott tájékoztatást. Mint elhangzott, a terület felújítását alapos, több fordulós lakossági egyeztetés előzte meg, és a tervek véglegesítésénél maradéktalanul figyelembe vették a javaslatokat. Az alpolgármester köszönetet mondott azoknak a kerületi lakosoknak, akik nem csak észrevételeikkel és javaslataikkal, hanem személyes munkavégzésükkel is hozzájárultak a munkálatok végzéséhez. A beruházás során a játszótér területe 292 m2-ről 450 m2-re növekedett, így a játszótér több mint 150 m2-rel nagyobb lett. A felújítás során a játszótéren 7 új játszóeszközt helyeztek  el, és közel 500 m2 egyedi mintás gumiburkolatot alakítottak ki. A felújítás során a zöldfelületek védelmére és fejlesztésére a kivitelezők mindvégig kiemelt figyelmet fordítottak. Fát nem vágtak ki a területen, ellenben egy új díszkörtefával gyarapodott a meglévő fajok száma. A kerítés mellett talajtakarókból (törpe som, madárbirs, téli jázmin) és évelőkből (indás infű, szellőrózsa, gólyaorr) intenzív zöldterületeket hoztak létre. A kerítésen kívül felújították a gyöngykavics burkolatot. A terület biztonságos használhatóságát 6 új közvilágítási lámpatest segíti.
 
A játszótér eszközei a kisgyermek, kisiskolás és a kamasz korosztály igényeit egyszerre szolgálják úgy, hogy a különböző korosztályok más-más részt használnak a területen. Az önkormányzat a játszótér átadását követően is kiemelt figyelmet fordít a terület színvonalas fenntartására. A tér állagának megőrzését, és a szomszédos lakóépületek esti nyugalmát a játszótér zárásával igyekszik biztosítani. Ehhez a XIII. Kerületi Közterület-felügyelet nyújt segítséget. A 78 millió forintból megvalósított felújítás időszakában több javaslat is érkezett a játszótér elnevezésére. A többség a Karikás játszótér elnevezésre szavazott, ez kerül majd fel a bejárati kapura.

Az ünnepi beszéd elhangzását követően a körzet önkormányzati képviselője, Varga Zsanett szólt a megjelentekhez, sok örömet és felhőtlen órákat kívánva a felújított létesítményhez. A képviselő kifejezte azt a reményét is, hogy a most átadott játszótér közösségteremtő értékét mind többen tapasztalhatják majd a környéken élők közül, majd „… jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!” József Attila idézettel zárta köszöntőjét.

Az ünnepi esemény Erős Dénes, a Karikás Frigyes Általános Iskola tanárának gitárjátékával zárult. A jelen lévő gyermekek néhány perc alatt birtokba vették a mászóvárat, a kötélpiramist, a különféle hintákat, és a játszótér színpadát.


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.