2017.
március 15-én ünneplőbe öltözött emberekkel népesedett be városunk
főtere. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulójára
emlékeztünk. A magyar történelem egyik leglényegesebb időszakáról szól
ez az ünnep, amelynek mostani megünneplésére került sor.
Első állomás a Petőfi szobornál volt,
ahol dr. Csiszár Imre alpolgármester úr köszöntötte a vendégeket és az
ünnepségen megjelenteket. Beszédében visszaidézte a forradalom és
szabadságharc dicső napjait.
Szólt
arról, hogy a ma felnőtt nemzedék fő feladata kell, hogy legyen a múlt
emlékeinek őrzése, hagyományainak ápolása és azok továbbadása az utókor
számára. Dicső múltunknak kell, hogy mindenkor őrizői legyenek.
Az üdvözlő gondolatok után hagyományőrző
táncbemutatókra került sor, miután a résztvevők megkoszorúzták Petőfi
Sándor emlékművét.
Az ünneplő közösség ezután zene és
énekszó mellett vonult át a Kossuth szoborhoz, ahol folytatódott az
ünnepség. A Kossuth Lajosnak emléket állító szavalat után hangzott el
prof. dr. Jávor András, a Debreceni Egyetem általános rektor-helyettese
ünnepi beszéde, amelyből álljon itt néhány gondolat: „Március a
megújulás hónapja. Különösen jó, hogy most egy hosszú, hideg tél után
sütött végre ki a Nap, meghozva a megújulást, a feltöltődést…Hogy az
előbújó napsugarak, a kipattanó rügyek, a hosszabbodó nappalok teszik-e,
nem tudom, de ilyenkor márciusban könnyebb átérezni, hogyan szállhatott
olyan magasra a szabadságvágy és a tettvágy Európában a Népek
Tavaszán…1848 példát mutatott a hazaszeretetre és az önfeláldozásra. A
’48-asokkal szemben tartozásunk van, hogy az általuk képviselt értékeket
tovább vigyük eszmeiségünkben és a jövő nemzedék nevelésében…Mit
üzennek a trikolor színei a mai magyarságnak? Vajon tudjuk-e, hogy a
piros ereje a nemzeti összefogást, a fehér a hűséget a magyarsághoz, a
hazához, önmagunkhoz, a remény zöldje pedig a szabadságot szimbolizálja?
Benne él a múltunk és a jövőnk. Ne szégyelljük piros-fehér-zöld
zászlónkat. A zászló nem magyarkodás, hanem az összetartozásunk
szimbóluma… Vajon miért nem énekeljük ünnepeinken mindannyian a Himnuszt
és a Szózatot? Nincs a mának szóló üzenete? Nem a mi közös imádságaink
ezek? Hiszem, hogy minden nemzetnek szüksége van saját
jelképrendszerére…
A mi feladatunk, felelősségünk, hogy a
következő generációk mit érezzenek, mit tartsanak igaznak és értékesnek,
valamint az is, hogy ne vesszenek el a magyarság, a magyar történelem
értékei, kiemelkedő egyéniségei. Tegyünk érte!…Valóban itthon vagyunk
otthon! Az embernek kell, hogy legyen nemzettudata…Amit ’48 hősei
akartak, azt konkrét értékként akarták, amit tettek, olyan célokért
tették, amelyeket fontosnak találtak, és nem elvont eszmékért.
Hazájukért, egymásért, de nem önmagukért…A nemzettudat, a hazaszeretet,
az önfeláldozás három olyan érték, amelyről a ’48-asok még tudták, hogy
mit jelentenek, de ma már bajban vagyunk ezekkel a fogalmakkal…’48 hősei
egyszerűen, de csupa nagybetűvel BÁTRAK és HŐSÖK voltak…Mit mond 1848
emléke a ma emberének?… Szerintem példát ad, hitet és a magyarság
reményét. A haza fogalmától elválaszthatatlan a hazaszeretet és a
nemzeti érzés… A hazafiságnak van államot és hazát építő küldetése,
ereje és hatalma. Vajon nem ez hiányzik mai társadalmunkból?…De jó is
lenne, ha tudnánk, és ’48-as lenne az értékrendünk!…Hiszem, hogy nem az
ideát keressük, hanem tudjuk, hogy adott sorshelyzetben mi is hétköznapi
hőssé tudnánk válni, mint ’48-as elődeink… Örüljünk a tavasznak és
engedjük, hogy átjárja lelkünket!”
Az ünnepi beszéd és a koszorúzás után a
Művelődési Központ színháztermében folytatódott az ünneplés. A Kőrösi
Csoma Sándor Református Gimnázium tanulói mutatták be nagy sikerrel,
Haranginé Simon Tímea rendezésében a „Mi nem ingadozunk, mint a nád”
című darabjukat.
A műsor után díjak és jutalmak átadására került sor a pályázatokon és versenyeken eredményesen szereplő diákok számára.
A nap rendezvényét színesítették: a
Bocskai AMI néptáncosai, a Bürkös Zenekar, a Hajdú Bokréta Hagyományőrző
Csoport és a Hajdúnánási Hajdú darabont Hagyományőrző Egyesület.
Gut István
|