HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2018. március 27., kedd 10:17

Tornatermet avattak Hajdúnánáson
Új, minden sportigényt kielégítő tornateremmel gazdagodott a Kőrősi Csoma Sándor Református Gimnázium Hajdúnánáson. A létesítményt március 23-án avatták fel ünnepélyes keretek között.
 
A 450 m2-es tornaterem orvosi szobával, gyógytorna szobával és az ezekhez kapcsolódó öltözőkkel, zuhanyzókkal, mosdókkal és kazánházzal is felszerelt, a diákok és a tanárok örömére egyaránt.
 
Az átadó rendezvényt Gacsály Gábor, vezető lelkipásztor nyitotta meg, majd Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere, Dr. Tiba István, országgyűlési képviselő, valamint Dér Balázsné Dobi Inci, a gimnázium igazgatója köszöntötte a megjelenteket.
 
„Meghatározó mérföldkő ez a közösség életében, hiszen a helyi gimnázium eddig nem rendelkezett saját tornateremmel. Hála és köszönet illeti az egyházközösséget, hogy elindították ezt a projektet, valamint a kivitelezőket, hogy időben megvalósulhatott a tornaterem. Köszönet mindazoknak, akik munkájukkal és imádságukkal segítették a tornaterem elkészültét – hangzott el az igazgató asszony beszédében.
  Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének igehirdetését Szabadi Árpád, esperes záró áldása követett. Az eseményen az iskola diákjai is felléptek.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.