BUDAPEST FŐVÁROS XXI. Kerület - Csepel Önkormányzata
2018. április 19., csütörtök 12:44

Csepel „Zöld Sziget” program: 2020-ig kétezer új fát ültetnek a kerületben
A csepeli önkormányzat számára kiemelten fontos a zöldterületek karbantartása és bővítése. Egy nagyszabású projekt, a Csepel „Zöld Sziget” program keretében 2020-ig kétezer új fát terveznek ültetni a kerületben.
A munkálatokat végző Csepeli Városgazda Nonprofit Zrt.-től megtudtuk, hogy az eddig elültetett 700 darab facsemete támrudat kapott, ahol szükséges volt talajt is cseréltek, egységes szalaggal és „Csepel természetesen, 2000 új fát ültetünk” felirattal látták el őket. Az ültetésnél szempont volt az egységes városkép kialakítása mellett a megfelelő klímát igénylő, allergiás reakciókat nem kiváltó fák kiválasztása, így jellemzően szil, hárs, kőris, gömbakác, gömbkőris, gömbhárs, galagonya, díszalma és díszkörte fákat helyeztek ki. A frissen ültetett fákkal a kerületben mindenhol lehet találkozni, de jellemzően a főútvonalak mentén, például a Hollandi út, a Csepeli út és a Görgey tér környékén.
 A „Zöld Sziget” program ezen kívül magába foglalja az évente megrendezésre kerülő cserjeültetési, komposztálási programot, illetve nagy általánosságban a zöldterületek fejlesztésével kapcsolatos projekteket.


 


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.