BUDAPEST FŐVÁROS IX. Kerület - Ferencváros Önkormányzata
2018. május 16., szerda 10:48

ÜLLŐI ÚT, AMI ÖSSZEKÖT – KIÁLLÍTÁS A FERENCVÁROSI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNYBEN
2018. május 15-én 17 órakor nyílt a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény és a Tomory Lajos Múzeum közös kiállítása Budapest leghosszabb sugárútjáról, amely a Kálvin tértől Üllő felé haladva a VIII., a IX., a X., a XVIII. és a XIX. kerületeken át egészen Budapest határáig húzódik, házsorának legvégén a 871. számmal.
A közös helytörténeti kiállítás érdekes történeti adalékokkal szolgál Ferencváros, Józsefváros, Kőbánya és Pestszentlőrinc-Pestszentimre múltjából.
A Pesttől délkeletre elhelyezkedő településeket már a középkorban is ez a sugárút kötötte össze. A város egyik legfontosabb útvonala a belső területekről a szentlőrinci, majd a vecsési vámot elhagyva Szolnok, tágabb értelemben pedig az Alföld felé vezetett. Kezdetben Szolnoki országútként emlegették.
Budapestet, Kispestet és Pestszentlőrincet 1900-tól kötötte össze az Üllői úti villamos vonal, vágányai azóta is a páros oldal mellett haladnak a két utóbbi településen. Az 1960-as évek végére az Üllői út gyakorlatilag telítődött: nem csak a szerelvények, hanem a közúti csomópontok áteresztőképessége is elégtelennek bizonyult. A helyzet megoldása érdekében a hetvenes évek elején kezdődött meg a metró építése.
A kiállítás a főbb csomópontok alapján felosztva mutatja be az Üllői utat. Ezek például a Kálvin tér, mely 1874-ben kapta nevét az itt található református templom után; az Iparművészeti Múzeum, melyet Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezett; a Ferenc körút-Üllői út sarka a szerencsejáték-nyerteseknek lakást biztosító Lottóházzal; a Nagyvárad tér, mely 1940 óta viseli ezt a nevet; a Népliget a Groupama Arénával; illetve Budapest legzöldebb lakótelepe, a József Attila-lakótelep.
A kiállítást dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere nyitotta meg. Köszöntőt mondott Ughy Attila, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere és Gajda Péter, Kispest polgármestere.
A kiállítás helyszíne a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény: 1092 Ráday utca 18. (bejárat az Erkel utca 15. felől). Megtekinthető: 2018. június 23-ig, keddtől péntekig 10-18, szombaton 10-14 óra között.
Fotók: Ferencváros Újság

6 csatolt kép kiállítási tárgyakkiállításpolgármesterekUghy AttilaGajda Péterdr. Bácskai János
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.