ESZTERGOM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2010. március 24., szerda 11:26

Esztergomi Városi Televízió - Kövér László a Fidesz hosszú távú terveiről
Rendhagyó adással jelentkezett az ETV Köztér című műsora a Fidesz Magyar Polgári Szövetség budapesti székházából, ahol a műsorvezető Bánhidy Vajk az országos választmány elnökével, Kövér Lászlóval a párttal kapcsolatos legaktuálisabb kérdésekről és a közelgő választásokról beszélgetett.

 
Kövér László a beszélgetést a 2004. december 5-ei, kettős állampolgárságról szóló népszavazás évfordulójának felidézésével kezdte. A Fidesz választmányának elnöke reméli, hogy a választók többsége azóta már megváltoztatta az álláspontját, ugyanis az emberek belátták, hogy egy nagyon nehezen vállalható, erkölcsi értelemben nagy terhet jelentő döntés volt, melynek máig megvannak a negatív következményei.
- A közelgő választásokkal viszont újra lehetőség nyílhat ennek a kérdésnek a megoldására is a Fidesz választási győzelmével – közölte a választmány elnöke.
Kövér László a 2004-es népszavazás kapcsán kiemelte, hogy Esztergom volt talán az egyetlen olyan város az országban, ahol érvényes volt a szavazás és az igenek győztek. A Fidesz választmányának elnöke úgy gondolja, amikor a következő kormány feláll, és túl lesz az első, tűzoltó jellegű feladatain, akkor nem maradhat pozitív következmény nélkül, hogy néhány település lakói, így az esztergomiak szíve és esze is a helyén volt.
- Esztergom nagyon fontos városa az országnak és a Fidesz szempontjából is egy fontos pozíció, nemcsak a város méretéből adódóan, hanem még inkább a kulturális-történelmi jelentőségéből, súlyából, múltjából fakadóan. Nagyon fontos számunkra, hogy mi történik Esztergomban és reméljük, hogy az esztergomi polgárok megtartják azt a jó szokásukat, amit 2004. december 5-én mutattak – fogalmazott Kövér László.
A fideszes politikus ezt követően kitért a fideszes városvezetők ellen irányuló szocialista támadásokra is. Kifejtette, minden esetben komolyan kell venni ezeket a támadásokat és a következményeket is mérlegelni kell, de a Fidesz ameddig csak teheti, megbízik képviselőiben.
A közelgő választások lehetséges eredményére kitérve az elnök elmondta: „a felmérések tanulsága szerint, illetve az európai parlamenti választások eredménye alapján nincs olyan választókerület, melyben a Fidesz jelöltjei ne indulnának esélyesként”.
Ezzel együtt nem lesz egyszerű dolga a Fidesznek győzelme esetén, hiszen „amit az MSZP és az SZDSZ tett ezzel az országgal, az maradandó nyomot, sérülést hagyott az élet szinte minden területén, az egészségügytől az oktatáson át a közbiztonságig. Nagyon nehéz lesz rendbe rakni ezt az országot. Azt már nem kell bizonygatnunk az embereknek, hogy akik most kormányon vannak, nemhogy nem értenek a kormányzáshoz, hanem egyenesen nem is érdekli őket az ország sorsa. Az érdekli őket, hogy az utolsó pillanatban is mennyit tudnak kilopni a közös kasszából”.
Kövér László kitért arra is, hogy a Fidesz a kampányában arra szeretné fektetni a hangsúlyt, hogy győzelmük esetén mit szeretnének megvalósítani, mit szeretnének újrakezdeni abból, amit 2002-ben abbahagytak. A párt kormányra kerülését követően a hivatalba lépő politikusoknak az elsődleges feladatuk az lesz, hogy feltárják, milyen örökséget vettek át, hogy pontosan milyen helyzetben van az ország. Ahogy Kövér László fogalmazott, meg kell vizsgálni, hogy mi maradt az országból „nyolc évnyi MSZP-s, SZDSZ-es, tatárdúlással felérő rombolás után”.
Kövér László hozzátette: „Ma egyedül a Fidesznek van arra esélye, hogy ebből a helyzetből kivezesse az országot.”
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.