AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. április 4., csütörtök 20:22

Négy győzelem egy országos tanulmányi versenyen
Négy első helyezéssel tértek haza a Seregélyes Baptista Általános Iskola  által tizenegyedik alkalommal megrendezett országos Észforgató elnevezésű versenyről a Fekete- Vörösmarty iskola diákjai. A csapatversenyre alsó tagozatos, a Bárczi Gusztáv matematika és magyar nyelvi feladatmegoldó versenyre  felső tagozatos sajátos nevelési igényű valamint a beilleszkedési és tanulási problémákkal küzdő diákokat várták. Az alsó tagozatosok versenyén 11 település 19 csapata vett részt. Az ajkai iskola Bölcs baglyok csapata, amelynek tagja volt Mészáros Eszter, Polt Máté, Ferenczi Levente, szerezte meg az első helyezést. A diákokat Szirmainé Tálos Erzsébet, Peer Lászlóné, Kovács Ágnes készítette fel. A Bárczi Gusztáv vetélkedő döntőjére a két írásbeli forduló legjobbjai jutottak be, 27 iskolából 84 diák. A versenyzők fele matematika, a másik része magyar nyelvi feladatokat oldott meg. Matematikából az 5. évfolyamon Tóth Bence, a 8. évfolyamon Szabó Máté győzött, magyar nyelvből a hatodikos Darvas Fanni lett az első helyezett. Felkészítőjük Lambert Gabriella és Magyar Ferenc volt.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.