BUDAPEST FŐVÁROS XIII. kerület Önkormányzata
2010. április 1., csütörtök 15:53

Emléktábla Somogyi Jenőnek a XIII. kerületben
2010. április 2-án, pénteken 10.00 órakor a XIII. kerület, Herzen u. 3. szám alatti emléktábla-avató ünnepségen dr. Tóth József a kerület polgármestere tart beszédet. Ezt követi dr. Harbula Gyula, a Pannónia-Akkord Zrt. igazgatótanácsának elnöke és Verebes József mesteredző, egykori szövetségi kapitány szakmai méltató-beszéde, majd az emléktábla leleplezése következik. Somogyi Jenő a Pannónia Szálló volt vezérigazgatója, a Magyar Labdarugó Szövetség egykori elnöke 1967-től lakott a házban 1999-ben bekövetkezett haláláig.


Somogyi Jenő iskolái elvégzése után a XIII. kerületi vendéglátó vállalatnál dolgozott, majd a tanácsi vendéglátó vállalat igazgatója lett. Nevéhez fűződik az ország első terelő önkiszolgáló hálózatának létrehozása, a XIII. kerületi tejbolthálózat kialakítása. 1960-ban kinevezték a Pannónia Éttermi és Büfé Vállalat igazgatójának, később vezérigazgatójának, ahol nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Az éttermekből és a büfékből álló cégből egy nemzetközi szállodavállalatot szervezett. Nevéhez kötik az ország első nagy szállodaépítési programját (Hyatt, Novotel, Penta, régi szállók rekonstrukciója), valamint a Budapest Kongresszusi Központ létrehozását.


Neki köszönhető az első külföldi éttermek magyarországi megjelenése is. Munkái elismeréseként az első Kelet-Európából delegált nemzetközi szállodaszövetségi alelnöki megbízást kapta, egyben a Magyar Szállodaszövetség elnöke tisztségét is betöltötte. 1989. évi nyugdíjba vonulásáig mindig a magyar szállodaipar felemelésén munkálkodott úgy, hogy a XIII. kerület mindig kiemelkedő fontosságú volt számára, amit mutat a kerület első hoteljének a Volga Szállónak megépítése. Somogyi Jenő kiemelkedő munkásságát számos kitüntetéssel (Állami Díjat kapott Demján Sándorral közösen) ismerték el.


Kiemelkedő sportpályafutását jégkorong szakosztály vezetőként a Vörös Meteor Egyesületnél kezdte. Később a súlyemelő szövetség elnöke lett, majd az Egyetértés labdarúgócsapat elnökévé nevezték ki, innen került át az MTK elnöki székébe. 1986-tól volt a Magyar Labdarúgó szövetség elnöke.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.