DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. június 12., szerda 15:18

Járdaszakaszok újulnak meg a Görgey utcán
Köztéri lépcsőket újít fel a debreceni önkormányzat saját forrásból a város lakótelepein. 2019-ben a Görgey utcán négy lépcsőt építettek át teljes egészében, s most az ezekhez vezető járdaszakaszok is megújulnak. 
Idén bruttó 50 millió forint értékű program keretében eddig összesen 25 lépcső javítására, felújítására, átépítésére kerül sor az Újkertben, a Vénkertben és a Tócóskertben.  Az Új Főnix Terv kiemelt célja, hogy a város minden részén javítsa az életkörülményeket. A lakótelepek fejlesztésére indított, 6 milliárd forint keretösszegű Zöld város program a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb fejlesztési programja. A Zöld város program a tervek szerint jelentősen javít majd az újkerti zöldterületek állapotán is, de emellett szükség van olyan, a mindennapokat segítő beruházásokra, mint a köztéri lépcsők felújítása, annak érdekében, hogy azokat biztonságosabban használhassák az idősek és a kisgyermekesek is. 
Az újkerti lakótelep lépcsői az 1970-es években épültek, azok állapota jelentősen leromlott, ezért fontos azok rendbehozatala. A Görgey utcán a 12. és 14., a 14. és 16., a 16. és 18., valamint a 18. és 20. számú épületek közötti lépcsőket teljes mértékben átépítették, bruttó 17 millió forintos összköltséggel. Az ezekhez a lépcsőkhöz vezető járdaszakaszokat most felújítják az elöregedett járdaszakaszok felbontásával és újraaszfaltozásával. Ezek a munkálatok összesen mintegy bruttó 3 millió  forintba kerülnek. A munkálatok június végéig befejeződnek – mondta el 2019. június 12-én tartott sajtótájékoztatóján Szilágyi László. A terület önkormányzati képviselője azt is megemlítette, hogy az elképzelések szerint – s amennyiben ezt a lakosság is igényli – néhány éven belül a Görgey utcán, valamint a Görgey utca irányából a Cívis utcán a postáig az összes épület között a lépcsőket, s a hozzájuk vezető járdaszakaszokat is felújítják, valamint az említett területen a házak előtt elvezető járdákat is, teljes szélességükben.

4 csatolt kép jarda1jarda4jarda2jarda3
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.