CSENGŐD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2019. július 9., kedd 16:01

Aratóünnep és hagyományőrző nap Csengődön
Aratóünnepet és hagyományőrző napot szerveztek június 29-én, Péter-Pál napján Csengődön. A rendezvény mottójának –„Alkoss folyton újat, de őrizd meg a régit!” – szellemében a nap folyamán egy közel százéves cséplőgép is munkába állt, hogy bemutassa, eleink miként dolgoztak a mindennapi kenyérért.
 
Az újonnan kialakított közösségi téren zajló események sora a katolikus templomban szentmisével és az első learatott gabonakévék megáldásával kezdődött, majd a délelőtt folyamán gyermek kézműves foglalkozások – csuhézás, szalmadíszkészítés, agyagozás –, íjászkodás és kenyérlángossütés is várta az érdeklődőket. A közel egy tucat kiállított, működőképes Dutra is nagy sikert aratott a közönség körében.
A délutántól késő estig tartó színpadi programok során egymást követték a népzenei formációk: a helyi óvodások és az országos hírű csengődi Dankó Pista Férfikórus, valamint Vesztergám Miklós tárogatóművész mellett Akasztó, Bócsa, Kiskunhalas és Tázlár neves citerazenekarai, Kiskőrös néptáncosai is színpadra álltak, majd a nap a Tarsoly zenekar koncertjével, fergeteges táncházzal és hangulatos tábortűzzel zárult.
Mint azt Lajter Ferenc polgármester elmondta, a rendezvényt hagyományteremtő céllal szervezték meg, a következő évben a hagyományos, kaszával történő aratás bemutatása is a tervek között szerepel.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.