AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. augusztus 6., kedd 08:59

Újabb kiadvány Bakonygyepesről
Áment Márton helytörténeti kutató hatodik könyvét mutatta be az érdeklődőknek augusztus 4-én vasárnap a bakonygyepesi művelődési házban. Az Ajka 60 éves évfordulójára készült album az 1900-as évek elejétől napjainkig mutatja be Bakonygyepes történetét. A program kezdeteként Sziliné Áment Szilvia Petőfi Sándor  Szülőföldemen című versét szavalta, majd Pék Attila önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket.  A szerzővel Tilhof Endre helytörténész, Ajka város díszpolgára  beszélgetett.  A beszélgetésben elhangzott, hogy a kiadvány az 1900-as évek elejétől napjainkig mutatja be Bakonygyepes életét. A legrégebbi kép egy 1910-es felvétel egy iskolás csoportról. A képekről kiderül, a térség lakói vallásos, összetartó közösséget alkottak. Sok bermálási, elsőáldozási, egyházi felvétel ezt bizonyítja. A fotókon nyomon követhetők az építkezési szokások. A kiadvány 310 fotót, 19 dokumentumot és 6 térképet tartalmaz. A szerző célja, hogy a dokumentumok és térképek segítségével gyakorlatilag Gyepes újratelepítésétől, 1746-tól ölelje át az album az eseményeket. Gyepes kisközség volt, még a múlt század második felében is csupán egy utcája és 60-70 ház volt. A lakói nem voltak jómódúak, ami az öltözködésükön és használati tágyaikon is látszik. A 150 példányban megjelent album kiadását az Ajka60 program, a Gyepesi Örökségünk Egyesület és magánszemélyek támogatták. A rendezvényen közreműködött a nyugdíjas klub énekkara Grőberné Adorján Renáta karnagy vezetésével. 
Áment Márton munkássága Áment Márton eddig megjelent munkái,  2008-ban A világháborúk bakonygyepesi krónikája 2010-ben Bakonygyepes temploma, hitélete és vallási hagyományai 2011-ben A kolontári-devecseri Szentkút 2014-ben Bakonygyepes története 2015-ben Bakonygyepes 800 éves ünnepe 2015-ben A pedagógus Aporfi házaspár, amelyben társszerzőként működött közre  Aporfi Lászlóval, 2017-ben  A kolntári-devecseri Szentkút második, bővített kiadása jelent meg, 2019-ben Bakonygyepes fotóalbuma. Az  Árpádházi Szent Margit napjának faluünneppé fogadása Bakonygyepesen munkájának kézirata 2007-ben készült el. A kutató közéleti tevékenységéért és a helytörténeti kutatásaiért számos elismerésben részesült,  2009-ben adományozták számára az  „50 Éves Ajka Városért” kitüntetést,  2013-ban  emléklappal ismerte el Honismereti Szövetség a mozgalomban végzett kiemelkedő munkáját. Ajka Város Önkormányzata adományozta 2014-ben „Ajkai Életút” díszoklevélben részesítette. A Honismereti Szövetség 2016-ban ismét elismerte a honismereti mozgalomban végzett kiemelkedő munkát.  2018-ban Ajka Város Önkormányzata oklevéllel köszönte meg kiemelkedő tevékenységét  az Idősek Világnapja alkalmából.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.