AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. augusztus 9., péntek 11:47

Új parkolók, járdák az óvárosi közösségnek
Régóta várt beruházásokat vehettek birtokba a Petőfi Sándor, Móra Ferenc és Móricz Zsigmond utca által határolt területen élők. A házak hatvan éve épültek, szükségessé váltak a felújítási munkák. Az önkormányzat pedig ígérete szerint a házak megújulása után annak környezetét tette rendbe. A 936- 943 számú létesítmény 63 millió forintba került, az ingatlantulajdonosok életébe ez nagy minőségi változást jelent. A 68 parkolóhelyet, két járdát, hulladékszigetet, csapadék- és szennyvízcsatornát, a szépen elrendezett terepet augusztus 8-án vették birtokba. A megújulásnak ezzel még nincs vége. A téren jövő tavaszra elkészül az a játszótér, amelynek tervezésekor kikérték a lakók véleményét. Több, mint hatvanan írták alá, hogy támogatják azt. Az átadáson Dorner László, az Óváros és a Bányásztelep önkormányzati képviselője megköszönte Tóth Gergely pályázati referens és Pávlicz Péter közlekedési ügyintéző segítségét, valamint az érintett társasházak közös képviselői, Csiza Ferenc, Kocsi Mariann és Halla Lászlóné munkáját. A képviselő hozzátette, több dolog miatt tiszteli Schwartz Béla polgármestert, különösen azért, hogy az Óváros ügyét mindenben támogatja. Kérte a megjelenteket, ha helyesnek tartják az irányt, amit képviselnek, az őszi önkormányzati választáson támogassák szavazatukkal, hogy együtt, közösen folytathassák az elkezdett városépítő tevékenységet. Schwartz Béla polgármester köszöntőjében kiemelte, ilyen jó képviselője soha nem volt a térségnek. Dorner László tartja a lelket az emberekben, összetartja a közösséget, az emberek szeretik őt. A polgármester elmondta, a Móra Ferenc út több társasháza is hamarosan megújul, az önkormányzat pedig folytatja a járdák, parkolók felújítását. Minden parkoló, ami murvás és poros, kap burkolatot. A beruházásnak a pénz hiánya sem lehet az akadálya. Pénzből bárki tud építkezni, de pénz nélkül is mindezt megcsinálni, na ott kezdődik az igazi tudás. 
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.