AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. szeptember 2., hétfő 16:56

Ma is köztünk élnek a hétköznapi hősök
A Bányászati Aknamélyítő Vállalat Bányászati Múzeumban álló kopjafájának a megkoszorúzásával kezdődött a 69. bányásznapi ünnepségsorozat augusztus 30-án. Köszöntőjében Blaskó Sándor, a Padragi Bányász Hagyományőrző Kör elnöke elmondta, a bányák ugyan már bezártak de a hagyományok élnek tovább. Amíg beszélünk róla, él a szakmakultúra. A bányászathoz vidám és tragikus dolgok is kötődnek. Itt, a kopjafánál azokra emlékeznek minden évben, akik nem győzhettek az elemekkel való küzdelemben. Padragkúton a Bányaüzemi emlékműnél gyűltek össze az egykori bányászok és a hagyományőrzők. Karnics Miklós, a Bányász Hagyományőrző Kör tagja elmondta, a szén, a bányászat indította el az egykori kistelepüléseket az élhető várossá válás útján. Az iparágnak meghatározó  szerepe volt abban, hogy az idén Ajka várossá nyilvánításának 60. évfordulóját ünnepelhetjük. A bányászat hazánkban ősidők óta létezik, volt, amikor támogatták, máskor helytelen intézkedésekkel bénították a fejlődését. A bányászok tudták annak veszélyességét, mégis vállalták a munkát a föld alatt, kitéve az elemi erők mindent elsöprő erejének. Ebben a küzdelemben nem volt helye a széthúzásnak, az egymásra utaltság, a bizalom, a szolidaritás és a szakmai tudás garancia volt arra, hogy a természeti erőkkel sikeresen vegyék fel a küzdelmet. Karnics Miklós, aki büszkén vállalja bányász múltját, kiemelte, a  család kenyeréért, az emberibb társadalomért folytatott harcban vállalták a kemény munkát, a szenvedést, olykor a halált is. Van egy mondás, mely szerint amikor a bányász a mélybe száll, magára ölti a halál ingét. Ezt az inget 22 padragi bányásznak nem sikerült levetnie. A padragi bánya legtragikusabb balesetében két kiváló fiatalember vesztette életét az iszapbetörés következtében. A mélyben sokat kellett hajtott háttal dolgozni, mégis egyenes gerincű emberek voltak a szakma képviselői. A bányamunkás a legkeményebb harcosa volt a társadalmi igazságosságnak. A mai értékvesztett világunkban a szegénység, a szolidaritás hiánya, a kivándorlás újra ismerős szavak, mimt 80-90 évvel ezelőtt. Az idősek, a nyugdíjasok teher a mai politikai hatalom számára. Már 15 éve, hogy bezárt az utolsó szénbánya Ajkán. A város megtalálta az utat a fejlődéshez a városvezetésnek köszönhetően. A bányászoknak életük egy darabja, lelkük egy része visszavonhatatlanul a föld alatt maradt. Az emlékműnél Ajka város önkormányzata nevében Schwartz Béla polgármester, Pad Ferenc tanácsnok és Dorner László képviselő koszorúzott. Elhelyezte a megemlékezés koszorúját Puskás Károly, a településrész önkormányzati képviselője, valamint az ágazathoz kötődő civil szervezetek, szakszervezetek, hagyományőrző egyesületek tagsága. Lent a sötétben, veszélyek közt küzdöttek az elemekkel Szombaton reggel az Ajka Városi  Bányász Fúvószenekar adott zenés ébresztőt Csingerben, Padragkúton, a Bányásztelepen és a belvárosban. Egy órakor a Csingervölgyért Egyesület tagsága és Dorner László, a Bányásztelep és az Óváros önkormányzati képviselője, aki családja révén kötődik az iparághoz, megkoszorúzta a csingeri emlékparkban álló Bányász emlékművet. Gerencsér Hilda, a városrész önkormányzati képviselője, a Csingervölgyért Egyesület elnöke ünnepi köszöntőjében elmondta, mi, akik egész nap a fényben a föld felszínén járunk, el sem tudjuk képzelni azok munkáját, akik több száz méter mélyen a sötétben küzdöttek az elemekkel, és nem tudták, feljönnek-e épségben a műszak végén, meglátják-e még egyszer a napsütést. Az ünnepségen Heckné Simon Anna verset mondott. A Hild parkban álló emlékműnél délután koszorúzásra gyűltek össze az emlékezők. A város nevében Schwartz Béla, Dorner László és Pad Ferenc koszorúzott, majd a hagyományőrző szervezetek tagjai hajtottak fejet az emlékműnél. A program azt követően a Molnár Gábor parkerdőben és a Bányászati Múzeumban folytatódott. 
A múzeum udvarán a kopjafánál a város nevében Schwartz Béla, Gerencsér Hilda és Pad Ferenc, majd a bányász szakszervezetek képviselői helyeztek el koszorút, azt követően a bányász hagyományápolók tisztelegtek az emlékmű előtt, majd a bányásztelepi lakóközösség képviseletében megjelentek koszorúztak. Ünnepi köszöntőjét Schwartz Béla polgármester a bánya mélyén játszódó történettel kezdte. Csikorog a láncos vonszoló, tompa puffanások hallatszanak, a maróhenger éles hangja betölti a tárnát. Ömlik a szén a jövesztés során, lapáttal csak néha kell rásegíteni. Hideg van. Az ember a csontjaiban is érzi a nyirkosságot, a támokról csöpögő víz csak fokozza ezt a hatást. Alig látunk a karbidlámpa fényénél, csak amerre a fejünk fordul. Durva kábelek, csövek útvesztőjében nem lehet botorkálni, annak csak elesés lehet a vége. Határozottan, de körültekintően célszerű haladni még akkor is, ha a huzat miatt jobbnak látná az ember, ha a vágat falához húzódna. A gumicsizma nem elég nagy, nem tudunk Népszabadságot tekerni a lábfejünkre, így még a lábunk is fázik. Ahol már most járunk búgó ventillátorok hangja üti meg a fülünket. Közel járunk a felszínhez. Vajon hányszor szállt le az ajkai bányász a föld alá? Ötezerszer? Hatezerszer?Aki néhányszor szállt le még talán félhetett. Néhány száz leszállás után a félelem megszünik, helyét a bátorság, az elszántság és a kitartás veszi át. Ma is úgy emlékszem bányász barátaimra, mint a keménység és az egyenesség kitartó lovagjaira. Schwartz Béla hozzátette, 1967-ben a Pápai Textiles labdarúgójaként játszott a Pupon a Bányász Ifi ellen. Előre figyelmeztették, hogy kemény fiúk a bányászok, de sportszerűek. Az arcukat soha nem feledi el. Mely barázdák a homlokon, hosszú, megnyúlt állak az arc vegen, melyen ülő barna szemek. Milyen beszédes valamennyiüké. - Láttam őket, amikor bezárták a bányákat - mondta a polgármester. - A meleg, barna szemből eltünt a tűz, a fejüket lehajtották, a szomorúság szinte tapinthatóvá vált. Büszkeségük megmaradt, talán ez a magyarázata, higy nem tüntettek, nem sírtak, nem panaszkodtak. Álltak, mint a szobrok az utolsó csille szén mellett. Ez az utolsó kép, ami ebből a dicső múltból mint emlék megmaradt. Most már az emlékek rendezésén a sor. Már nem elég a csingervölgyi bányászati múzeumot fejleszteni, valamennyi bánya megköveteli a jogát az emlékezésre. A Jókai bánya helyét visszaadták a természetnek. A padragi bányaterületből már mi alakítottunk ki bányakertet, ahol az ottani bányászkodás tematikus bemutatását tervezzük, a munkálatok már folynak. Csingervölgyben lebontottuk a régi irodaépületeket, ez vár most az Ármin bányára is. Megszereztük a területet, lebontjuk a tönkrement épületeket, de megőrizzük azt, ami fontos lehet az utókornak. Ilyen például a karlik tárcsás szállítógép, amelyet 1922-ben gyártottak a Skoda művekben. Csingervölgyet múzeumi negyeddé kívánjuk fejleszteni, aminek érdekében létrehoztuk a Csingervölgy kft-t. A bányász sors nehéz volt, sokszor végződött tragédiával. Akik az életüket áldozták e nemes munkáért, emlékét megőrizzük. A gyermekeket megtanítjuk a bányászathoz kapcsolódó ismeretekre, amelyek a hivatás továbbélését biztosítják. Ajka  mai vezetői tudják, hogy a bányászat alapozta meg a várossá válást, és hálásak azoknak, akik ezt véghezvitték. Utódaikra és a ma élő bányászokra is így gondolunk.  Ők Ajka társadalmának ma is élő pillérei, oszlopai, teherhordó lényei. Meghajtom a fejemet valamennyi dicső bányász előtt és megszorítom azok kezét, akik ma is Ajka gerincét alkotják. Mélyen egymás szemébe nézünk, nem szólunk semmit, csak hallgatjuk a templom tornyából messze hangzó bányászdalt. Jó szerencsét kedves barátaim!
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.