AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. szeptember 29., vasárnap 20:29

Tökbaba, töklángos, tökfesztivál
Tökös lángost és tökkompótot is kóstolhattak a 11. tökfesztivál résztvevői. A már megyeszerte hírnevet szerzett rendezvényt a Csingervölgyért Egyesület szervezi. Az idén szeptember 28-án várták az érdeklődőket a Bányászati Emlékparkba. Gerencsér Hilda, a Csingervölgyért Egyesület elnöke, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a megjelenteket, majd Sárszegi Károly a tökkel majd a borral kapcsolatos vidám történettel és kérdésekkel alapozta meg a jó hangulatot. A program egyik, a háziasszony számára kedvelt része a sütő és főzőverseny, amelyre minden évben többen neveznek be. A cél, hogy kutassanak régi, tökből készült ételek receptjei után. Az idén nagy sikere volt az alig ismert tökös lángosnak és a sütőtökből készült kompótnak. A megszokott tökös-mákos rétes mellett az idén tökös -túrósat is kínáltak. Szintén új volt a tökmagoljjal izesített babos savanyúkáposzta. Az idén is fellépett a sérült zenészekből álló Hangadók zenekar, amelynek tagjai két blokkban mutatták be a műsorukat. Őket a fiatalokból álló Táltosok Társulata vidám műsora követte. Közben elindultak a versenyek, az Ajkai Technikai Tömegsport Egyesület ezúttal tök mintás lőlapot tett fel, voltak gyermekek számára ügyességi versenyek, ingyenes légvár és csillámtetoválás. Az egyesület tagjai a szereplőket és a meghívott vendégeket gulyással kínálták. Elfogadta a meghívást a várpalotai bányász hagyományőrző egyesület, a Rákóczi-telepi Baráti Kör elnökségének néhány tagja is. A tökfesztivál nem múlhat el a tökök versenye nélkül. Legérdekesebb tök tulajdonosa Németh Mihályné, aki egy egész tálat állított össze a termésekből, a legkisebb tököt Szabó László vitte, a legnagyobbat Áment János, aki tavaly is nyert ebben a kategóriában. A lövészetet a gyerekeknél Pataki Dóra és Heiter Sándor, a felnőtteknél Gáspár Irén valamint Szita Ármin nyerte. Rajzverseny nyertese Varga Emese, Hoffmann Szabina és Orsós Boglárka lett. Tökfaragásban a legszebb munka  a hajasbaba lett. A zsűri tagja volt Krajcsi Tiborné, Padné Szabó Mária és Baranyai Ferenc volt. A főző és sütőversenyt dr. Gerencsér Krisztina nyerte a tökös muffinnal. Nyereménye az alkalomra készült kötény lett. A zsűri elnöke Szimeiszter Imréné, a Nosztalgia nyugdíjas klub vezetője volt.  A kötényt és a pólókat a Rózsa Művek Kft. ajánlotta fel, a többi verseny díjaival az Euro family járult hozzá a díjazáshoz.  A Sportváros Nonprofit Kft.  focimeccs bérleteket és az FCAjka tagjai által aláírt focilabdát ajánlott fel. A sorsolás sokáig tartott, ugyanis a tagok és a támogatók sok tárgyat ajánlottak fel. A rendezvényen részt vett Schwartz Béla polgármester, dr. Horváth József alpolgármester, Dorner László, Pad Ferenc, Pákai Péter és Johanidesz Sándor önkormányzati képviselő. Schwartz Béla kérdésünkre elmondta, hogy évek óta ellátogat a tökfesztiválra, örömmel látja, hogy nagy az érdeklődés, sok a fiatal. A program lebonyolítását Tökanyó segítette, aki második éve Rücker Éva volt. 
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.