AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. október 28., hétfő 08:56

Drogosan vezetett tehergépkocsit
Az ajkai rendőrök egy 26 éves dabronyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A nyomozás adatai alapján a sértett 2019. október 22-én reggel 5 óra körül dabronyi családi háza előtt takarította autójának szélvédőjét, amikor egy ismeretlen személy odalépett hozzá, és kérte tőle, hogy vigye el a faluból. A férfi nemleges választ adott, mire az elkövető a nyitott ajtajú és járó motorú tehergépkocsiba hirtelen beugrott, majd gázt adott. A tulajdonosnak sikerült a bal oldali nyitott ajtón át a vezetőfülkébe beszállnia, és megpróbálta az indítókulcs segítségével leállítani az autót. A jármű azonban elindult, áttért a másik forgalmi sávba, egy fahídnak ütközött, majd lesodródott az útról, és a füves árokba csapódott. A tulajdonos a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta a sofőrt.  A 26 éves dabronyi lakost a rendőrök ezután elfogták, és előállították az Ajkai Rendőrkapitányságra. Az intézkedés során a férfival szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredményt mutatott.  
A nyomozók az elkövetőt gyanúsítottként kihallgatták, ellene jármű önkényes elvételének bűntette, kábítószer birtoklás vétsége, valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
 
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.