AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. november 20., szerda 11:03

Győztek a vörösmartysok
A Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium két csapata is bekerült a legjobbak közé a pályaválasztási vetélkedőn. Az ajkai iskolák nyolcadik osztályosai számára 25. alkalommal hirdette meg a Nagy László városi könyvtár és szabadidőközpont a Sulibörze programhoz kapcsolódóan a vetélkedőt. A rendezvényre minden városi intézményből érkeztek három fős csapatok. A zsűri elnöke Turbán László, az Ajkai Gimnázium, Szakképző Iskola, Sportiskola Bánki Donát Intézményegysége igazgató helyettese, Csicsics Richárd, a Bercsényi Miklós Intézményegység tanára, Brassai Katalin, a Fekete-Vörösmarty iskola munkatársa. Vígváryné Németh Katalin, a Veszprémi Szakképzési Centrum pályaválasztási felelőse kérdésünkre elmondta, hét feladatból álló sorozatot állítottak össze a november 19-i versenyre. A szakképzésben zajló változásokat is bevették a feladatok közé, hogy a diákok ismerkedjenek az új rendszerrel. A feladatok között volt szakmaismeret, ahol a leírásból ki kellett találniuk a diákoknak, milyen szakmáról van szó, annak sikeres műveléséhez milyen képességekre van szükség, valamint milyen szakképesítést kell szerezniük ahhoz. A másik feladatban az összekevert betűkből kellett a szakmák neveit megtalálni, majd a már nem létező foglalkozások, jeges, ószeres, kintornás, pákász, csizmadia, nyomdai szedő tevékenységét kellett kitalálniuk a leírás alapján. A továbbtanulásról, mint a diák eddigi életének legfontosabb döntéséről is szólt feladat. Felsoroltak öt olyan szempontot, amelyet mérlegelnek az iskolaválasztás előtt, valamint egymásnak adtak tanácsokat a döntéshez. A diákok tudták, hogy Ajkán melyik középiskola milyen lehetőségeket kínál, mit jelent a nyelvi előkészítő osztály, hány éves a technikumi képzés. Az élen pontegyenlőség alakult ki, így két csapat újabb feladatot kapott, majd az eredményhirdetés következett.  Első és második helyezett csapat a  Fekete-Vörösmarty iskolából érkezett Tóth Réka, Király Szandra, Fülöp Csongor, valamint Lajtos Evelin, Tóth Izabella és Takács-Győri Fruzsina érte el a legmagasabb pontszámot. A harmadik helyezett Boros Luca, Bíró Penelopé és Németh Vivien az Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola nyolcadikos diákja. 


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.