SZABADSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. december 10., kedd 00:16

Két mázsa mézet adományoztak
A méhészek védőszentjének, Szent Ambrus napján rendezték a XIII. Szabadszállási Mézes Napot a József Attila Közösségi Házban december 7-én. Mézkóstoló, méz-és mezessütemény verseny, valamint méhészeti szakmai előadás is színesítette a programot.
A mézes napot Darabos József polgármester nyitotta meg. Gégény Benjamin az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Bács-Kiskun Megyei Szervezetének szaktanácsadója a Méhészeti Nemzeti Programról, a jövő évi támogatásokról és jogszabályi változásokról adott tájékoztatást. A marketing fontosságáról szólva megjegyezte, hogy az itthon megtermelt évi 30-35 ezer tonna méz 70-80 százaléka külföldi piacra kerül. A méhészeknek ezért meg kell tanulniuk eledni a terméküket.
A marketing kapcsán Laczi János az Európai Mézes Reggeli programról szólt. A mézfogyasztás népszerűsítéséért immáron hat éve tartanak mézes reggelit az általános iskolákban az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és az Agrárminisztérium támogatásával minden év novemberében.
A mézversenyre öt fajtamézet neveztek az indulók. A mézes sütemény versenyen idén is Somogyi Istvánné lett az első, hasonlóan a megelőző évhez. A süteménysütő verseny első helyezettjének járó díjat a Nőszirmok klub ajánlotta fel, melyet Baracsi Péterné a klub vezetője adott át a győztesnek.
A rendezvény fő célja az adakozás volt. Az adakozó kedvűek főleg tartós élelmiszert hoztak. A gyűjtéshez 150 üveg Szentkirályi vegyes virágmézzel járult hozzá az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Bács-Kiskun Megyei Szervezete. A mézadomány felét Böjte Csaba gyermekotthona, a másik felét pedig a Bács-Kiskun Megyei Platán Integrált Szociális Intézmény Szőke Tisza Otthona kapta. Az adományt Laczi János adta át a tiszaugi otthon képviselőjének. A Nőszirmok klub az idén is 100 csomag mézeskaláccsal járult hozzá Böjte Csaba Dévai Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai gyermekotthonába kiszállított karácsonyi adományhoz, melyet a Szabadszállási Polgármesteri Hivatal szállított ki.
 
Szakmai előadást tartott Dr. Sümegi Mihály Méhek egészsége és teljesítménye címmel.
Eredmények
Mézek versenye
Akácméz kategória
1.  helyezett: megosztva Id. Gavron István és Riczu Imre 2.  helyezett: Boros József 
3. helyezett: szintén megosztva Lacziné Kenderes Márta és Kovács Tiborné Selyemfűméz kategória
 1.    helyezett: Riczu Imre
 2.   helyezett: megosztva Boros József és Sahin László  3.   helyezett: Ifj. Gavron István
Vegyes virágméz kategória
1.      helyezett: Sahin László
2.      helyezett: Boros József
3.      helyezett: megosztva Kovács Tiborné és Riczu Imre
Napraforgóméz kategória
1.  helyezett: Boros József
2.  helyezett: Sahin László
3.  helyezett: Kovács Tiborné
Különdíjas lett Kovács Tiborné repcemézével.
Mézes sütemény kategória
1.    helyezett: Somogyi Istvánné (mézes-karamellás szelet)
2. helyezett: Kékes-Szabó Ferencné (mézes tekercs)
3.  helyezett: Sztupákné Pásztory Anna (vaníliás-mézes)
Mézeskalács kategória
1.  helyezett: Laczi Annamária
2.   helyezett: Laczi Annamária
3.  helyezett: Somogyi Istvánné


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.