AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. január 17., péntek 22:21

Unokázó csalók
Ajkára is elért az a bűncselekmény tipus, amely unokázós csalás elnevezéssel vonult be a köztudatba. A városban élő idős korút azonban nem sikerült megtéveszteni, az esetről értesítette a rendőrséget. A módszer abból áll, hogy a csaló telefonon felhívja az idős személyt, majd elmondja, hozzátartozója megbízásából keresi őt, akit baleset vagy kár ért. A hozzátartozónak sürgősen pénzre van szüksége, de sem telefonálni sem érte menni nem tud, ezért őt bízta meg azzal, hogy intézkedjen. A történet természetesen nem igaz, csalók akarják az idős értékeit vagy pénzét megszerezni. Aki ilyen hívást kap, hogy ismeretlenek hozzátartozójára hivatkozva pénzt vagy értékeket kérnek, azonnal hívja a rendőrséget. Országszerte sok idős válik bűncselekmények áldozatává, ugyanis kihasználják jószándékukat, hiszékenységüket, valamint azt, hogy már nehezebben mozognak, rosszul látnak vagy hallanak. A rendőrség a szépkorúaknak szánt kiadványban kéri, hogy legyenek óvatosak, ne engedjenek be idegent az udvarra, a lakásba, ne végeztessenek ismeretlenekkel ház körüli munkát. Ne vásároljon házalóktól, és ne adjon pénzt senkinek, akik a víz, villany vagy gázszolgáltatóra hivatkozva kérik. A szolgáltatók munkatársai nem vesznek át háznál készpénzt. Ha vásárolni mennek, csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyire szükség van, a pénztárcát tartsák olyan helyen, ahonnan nem tudják idegenek észrevétlenül kivenni.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.