AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. május 11., hétfő 09:45

ENGEDÉLY NÉLKÜL ÉS KÁBÍTÓSZER HATÁSA ALATT VITTE
Az Ajkai Rendőrkapitányság befejezte egy 26 éves dabronyi lakos ügyében folytatott vizsgálatot.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, az Ajkai Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett, kábítószer birtoklása vétség, valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 26 éves dabronyi lakos ellen.
Az eljárás adatai szerint az elkövető 2019. október 22-én a hajnali órákban Dabrony belterületén gyalogolt, amikor észrevett egy férfit, aki éppen egy járó motorú kisteherautóról takarította le a jeget. Odament hozzá, és fennhangon követelte tőle, hogy vigye el a faluból. A tulajdonos nemleges választ adott, mire a 26 éves férfi beugrott a nyitott ajtajú járműbe, gázt adott és elindult vele. A sértett még gyorsan bal oldalról beszállt a vezetőfülkébe, majd megpróbálta az indítókulcs segítségével leállítani a kisteherautót, azonban nem sikerült neki. A jármű áttért a másik forgalmi sávba, egy fahídnak ütközött, majd lesodródott az útról, és a füves árokba csapódott.
A tulajdonos a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta a sofőrt.  A 26 éves dabronyi lakost a rendőrök ezután elfogták, és előállították az Ajkai Rendőrkapitányságra. Az intézkedés során a vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredményt mutatott, és később a szakértői vélemény is alátámasztotta, hogy a férfi kábítószert fogyasztott.
A nyomozás vizsgálati szakaszában az Ajkai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.