DUNAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. július 24., péntek 09:35

„Dédi, mesélj még!” – Megérkezett a dunakeszi mesekönyv második kötete
2018-ban jelent meg a városi, helytörténeti mesekönyv első kötete „Sétáljunk együtt Dunakeszin” címmel, ezt követően pedig idén az Önkormányzat jóvoltából megszületett a második kötet is.

A második kötet szerzője az elsőhöz hasonlóan Dr. Kerekes Dóra, a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény vezetője. Dóra neve sokaknak ismerősen csenghet, ugyanis élményteli bemutatóival, a helytörténeti gyűjtemény izgalmas feladataival és meséivel hamar belopta magát a dunakeszi gyerekek szívébe.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani városunk óvónőinek, Szabóné Ónodi Valériának, a Dunakeszi Óvodai és Humán Szolgáltató Központ igazgatójának és Dr. Kerekes Dórának, – a "Dunakeszi története I., II.", a „Sétáljunk együtt Dunakeszin”, valamint a „Dédi, mesélj még!”  főszerkesztőjének - hogy megírták a meséket és részt vettek a könyv létrejöttében.
Az első kötetet ballagó óvodásaink, míg a második kötetet első osztályos iskolásaink kapják ajándékba minden évben.

A mesekönyv 2020. július 25-én, szombaton 17:00 órakor debütál a Dunakeszi Katonadombon egy rövid könyvbemutató keretében, ezt követően pedig az Otthon Segítünk Alapítvány résztvevője olvas fel a gyerekeknek a mesekönyvből.

További meseolvasási időpont:Augusztus 8. szombat 17:00, Dunakeszi Katonadomb – a meséket az Otthon Segítünk Alapítvány tagjai olvassák fel a gyermekeknek.

A könyv két kötete az alábbi helyszíneken vásárolható meg:
Árak: 
A két kötet együttes megvásárlása esetén 400 Ft. kedvezményt biztosítunk, így 2000 Ft-ért vásárolhatók meg.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.