AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. augusztus 3., hétfő 22:10

Negyedszázados fennállását ünnepli a Dinamik
Fennállása 25. évét ünnepli az idén az ajkai  Dinamik rock and roll klub. A csapat nagyobb rendezvénnyel kíván ünnepelni, amelyre az összes egykori táncos is meghívást kap. Az időpontot a vírushelyzet okozta bizonytalanság miatt még nem tűzték ki. Ők ugyanis jóval többen lennének, mint 500 fő. Az edzőtábort viszont szerencsére meg tudják tartani, augusztus első hetében a kicsik elevenítik fel a korábban tanultakat a Civil házban, a második héten a nagyoknak tartanak foglalkozást a Bánki iskolában. Dr. Horváthné Baráth Piroska edzőtől megtudtuk, a vakáció idején is tartanak edzéseket. Amit a vírushelyzetben ki kellett hagyniuk, szeretnék bepótolni. A táborban az idősebb, gyakorlott táncosok az edzői tevékenységet is gyakorolhatják. A kicsikkel Füredi Flóra, Kiskovács Luca és a már középiskolai tanár, edző Kövesi Kíra foglalkozik. A nagyokkal a klub egyik edzője, Horváth-Matán Szilvia foglalkozik majd. A gyermekeknek is hiányzott a közös edzés, az edzők, a társak. Online edzéseket tartottak, de együtt a teremben hatékonyabban tudnak készülni. Március közepétől, a veszélyhelyzet kihirdetésétől a versenyek is elmaradtak. -  Sikeres children párosunk, Csite Adrián és Halmai Jázmin több éves munkája mostanra érett be, nekik lett volna a legfontosabb, hogy ebben az időszakban versenyeken meg tudják mutatni a tudásukat - mondta az edző. - ŐK az idén még ebben a kategóriában versenyezhetnek, jövőre már a serdülők között indulnak. Ott ismét elölről kell kezdeni mindent, abban a kategóriában ők lesznek a legfiatalabbak. Azok, akik már ebben a korcsoportban voltak korábban is, előnnyel indulnak. Ismét több éves munka vár rájuk, amire a serdülők között is a legjobbakká válnak. A rockysok szeptember közepén már elkezdik a versenyszezont, majd október elsején ismét megmérettetik magukat. Jelenleg a vírushelyzet miatt a nemzetközi versenyeknél nagy a bizonytalanság. Az edzőtől megtudtuk, szeretnék ismét megszerezni a itthoni teljesítményük alapján a világversenyeken indulás jogát, de csak akkor vállalják az utazást, ha kint is biztonságban lesznek. 

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.