BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. szeptember 4., péntek 09:41

Megkezdődhet számos utca aszfaltozása Békésen
A napokban döntött Békés Város Képviselő-testülete annak a 181 millió forint támogatásnak a felhasználásáról, amelyet a Belügyminisztérium a települési önkormányzati feladatok támogatására nyújtott a városnak. 120 millió forintot a település számos körzetét érintő utcáinak aszfaltozására fordítanak, 61 millió forintból pedig középületek felújítását valósítják meg.   
 
Hamarosan megkezdődhetnek - a FIDESZ-KDNP képviselői által már a választások idején is ígért - várva várt útalap aszfaltozási munkák, ugyanis a tervek szerint jó néhány utcát látnak el új útburkolattal a Belügyminisztérium által folyósított támogatásból. 120 millió forint ráfordítással új aszfaltburkolat kerül a már meglévő útalapokra. A tartalék utcák aszfaltozás a tervezés során pontosított felületek mennyiségének függvényében történhet meg.   
 
A tervezet szerinti utcák: Kökény utca, Váradi utca, Rózsa utca, Kurta utca, Mónus Illés utca, Kölcsey utca, Jámbor utca, Gorkij (Fonó) utca, Szív utca (alaperősítéssel). Tartalék utcák: Lapos utca javítása, Lenkey utca (alaperősítéssel), Kereszt utca (alaperősítéssel), Kereszt utca (alaperősítéssel), Kispince utca (szeszfőzde környéke).   

További 61 millió forintot fognak fordítani a Békési Galéria és a Békés Városi Jantyik Mátyás Múzeum homlokzatának felújítására, a Városháza tetőszerkezetének javítására és a Petőfi u. 4. szám alatti épület homlokzatának felújítására. Ezeken az épületeken már régóta esedékes ezen munkálatok elvégzése.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.