BUDAPEST FŐVÁROS XXII. kerület - Budafok-Tétény Önkormányzata
2021. január 7., csütörtök 14:05

Karsay Ferenc polgármester együttműködést vár el az ellenzéki frakcióktól is
Karsay Ferenc polgármester január 7-én összehívta a frakcióvezetőket, hogy tájékoztassa őket a 2021. esztendőt érintő változásokról, valamint egyeztesse és véleményeztesse a képviselő-testület valamennyi frakciójával a közös munka és együttműködés alapelveit.
A polgármester kifejtette, hogy rendkívül előremutatónak tartja az egységes baloldal egyik vezetőjének január 4-i nyilatkozatát, amely szerint:
„2022 után egy olyan országot fogunk építeni, amelyben a politikai oldalak nem háborúznak egymással, hanem megpróbálnak együttműködni. Olyan országot, amelyben minden magyar – határokon belül és határokon túl – otthon érzi magát. Olyan országot, amely a múlt helyett a jövőbe tekint.”
A polgármester hozzátette, a maga részéről nem várna 2022-ig, hanem azonnal szeretné elindítani ezt a folyamatot.
Ennek megfelelően kezdeményezte a jövő évek pártpolitika felett álló közös munkáját megalapozó együttműködési alapelvek meghatározását.
Ezek az alapelvek olyan célokat és közösen elfogadott formákat határoznak meg, melyeket a település érdekében minden résztvevő elfogad és helyi sajátosságként kezel, így oldalaktól és színektől függetlenül támogat a jövőben is.
Ezen megállapodás elfogadása esetén egyértelművé válik, hogy a helyi politikai szereplők Budafok-Tétény jövőjének építését tekintik legfontosabb feladatuknak, ennek érdekében pedig képesek közös célokat meghatározni és azokért közösen dolgozni.
Karsay Ferenc javaslatcsomagja:
A lista nyitott, kiegészíthető, amennyiben minden helyi politikai képviselettel rendelkező párt egyetért vele, de csak olyan elem szerepelhet rajta, amiben minden szereplő egyetért. Az elfogadott közös célokért a partnerek közösen állnak ki, megvalósításukért közösen dolgoznak.
Az együttműködési alapelvek a harmonikus, közös munka érdekében szükségszerűen közös elveken nyugvó kommunikációt is igényelnek.
Ennek főbb pontjai szerint:
Az egyeztetésen sor került a médiahasználat megvitatására is, majd a polgármester arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a tavalyi év tanulságait mérlegelve, már előkészített olyan döntéseket, amelyek az idei év egyik fő célkitűzését, a takarékosságot támogatják. Ezek a döntések a képviselő-testület és a bizottságok működésének takarékosabbá tételét célozzák, politikai feladatok átcsoportosításával. Ennek értelmében 75% ban csökken a tanácsnokok létszáma, de feladataikat a bizottsági struktúrába illesztve végzik a továbbiakban.  A Közbeszerzési Bizottság megüresedett helyére, a polgármester a Demokratikus Koalíciónak ajánlotta fel a jelölés lehetőségét, valamint, mivel a Budafoki Baloldalnak nincs szakértői képviselete, így az ő jelölésük alapján egy csere várható a Szociális, Egészségügyi, Esélyegyenlőségi és Sportbizottságban.
A hosszúra nyúlt megbeszélés végén valamennyi frakció képviselője egyetértett az alapelvek lefektetésének kérdésében, valamint a médiahasználat szabályzásában, de további tárgyalások során véglegesítik a közös álláspontjukat.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.