NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2021. április 26., hétfő 23:48

Benépesül az inkubátorház Nagykállóban
Nagykálló határában mindössze néhány hónap alatt valósult meg a modern, a közel 1600 négyzetméteres inkubátorház, amely két összekapcsolt – raktár, műhelyek és iroda – épületrészből áll. A raktár és műhelyek alapterülete 1287,66 m2, míg az iroda részé 259,32 m2. Az inkubációs épület alkalmas termelő, kereskedelmi és szolgáltató, illetve logisztikai tevékenységek befogadására egyaránt, s egyúttal a járásban a kis- és nagykereskedelmi központ szerepét is be kívánja tölteni. Az épületben kialakított műhelyek hasznosításából árbevételhez jut az önkormányzat, melyet további beruházások megvalósítására fordíthat majd. Az új létesítménnyel pedig remélhetőleg nőni fog Nagykálló versenyképessége és a térség gazdasági vonzereje.
Horváth Tibor, Nagykálló Város polgármestere a járványhelyzet miatt szűk körben megtartott átadóünnepségen elmondta, hogy ennek a beruházásnak köszönhetően nem csak egy logisztikai raktárból, négy üzemcsarnokból és három irodából álló épületegyüttest kaptak, hanem lehetőséget arra, hogy az önkormányzat saját gazdasági erejét növelje, új bevételekhez jusson.
A projekt keretében az inkubátorházhoz vezető zúzott köves út is aszfaltburkolatot kapott, valamint a műhelyekhez tartozó irodák és a bérirodák bútorozása és informatikai eszközökkel való ellátása is megtörtént. A betelepülő vállalkozások tevékenységeinek segítésére beszerzésre került egy univerzális minirakodógép, targonca és emelőgépek, valamint egy betonelemgyártó gép is. A vagyonvédelemhez kapcsolódóan kamerarendszer és riasztóközpont került kiépítésre.
A betelepült vállalkozások tevékenységének felvirágoztatását marketing tevékenységgel, webshop üzemeltetésével kívánja majd az önkormányzat segíteni.
Az inkubátorházba betelepülő vállalkozásoknak az első és második évben kedvezményt biztosítanak a bérleti díjból és a közös költségből, ezzel is segítve elindulásukat.
A közelmúltban a négy műhelyt és két irodát már sikerült bérbe adni. A betelepülő kisvállalkozók mezőgazdasági termelő, vas- és fémszerkezet-lakatos tevékenységet végeznek, valamint bútor- és épületasztalos üzem kezdi meg működését.
Nagykálló Város Önkormányzata 661 484 000 forint vissza nem térítendő támogatást nyert „Az Ipari területek fejlesztése Nagykállóban” című, TOP-1.1.1-16-SB1-2016-00016 azonosítószámú pályázat megvalósítására. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.