ABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2021. október 5., kedd 13:41

A Nemzet Sportolójának nevét viseli majd Abony új sportlétesítménye
Birkózócsarnok alapkőletétel Abonyban október 8-án
Az abonyiak régi vágya válhat valóra, hiszen a város egyik sikersportága, a birkózás végre méltó körülmények között folytathatja nagyszerű utánpótlás nevelő és versenysporttal kapcsolatos tevékenységét. Nem csupán az Abonyi Birkózó Club számára történelmi jelentőségű az új csarnok megépítése, hanem a városvezetés is régóta elkötelezett a méltán népszerű sportág mellett, mely több, mint 60 éves hagyományokkal rendelkezik. Abony Város Önkormányzata az utóbbi években folyamatosan próbálta megteremteni az anyagi fedezetét annak, hogy a modern kor igényeinek mindenben megfelelő birkózó létesítménnyel gazdagodjon a település. Több sikeres pályázatot tudhatunk magunkénak, de a legutolsó és talán ezért a legfontosabb anyagi segítségről a döntés ezzel kapcsolatban ez év június 8-án született meg, amikor az Emberi Erőforrások Minisztériuma tájékoztatta Abony Város Önkormányzatát, hogy Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár 51.070.985.-Ft összegű támogatást biztosít az abonyi birkózócsarnok megépítéséhez.
Pető Zsolt polgármester: „A városvezetés az építési projekt előrehaladása és a tényleges költségek megismerése érdekében idén tavasszal már elindította a feltételes közbeszerzési eljárást, melynek lezárását követően a legkedvezőbb kivitelezői ajánlat nettó 168.411.585.-Ft (+ 10% tartalékkeret) volt. Ez az összeg 51.070.985.-Ft-tal meghaladta a már korábban megítélt támogatások és az önkormányzat saját pénzügyi forrás keretét. A helyzet megoldása és a megvalósítás érdekében a városvezetés és Földi László országgyűlési képviselő közös levélben fordult a Kormányhoz, melyben kérte a hiányzó pénzügyi fedezet biztosítását. A közös munkának és az államtitkári döntésnek köszönhetően elérhető közelségbe került a birkózócsarnok megvalósítása, aláírásra kerülhetett a kivitelezés vállalkozói szerződése, és kezdődhet a várva várt építkezés.”

 

Az új csarnok a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola udvarán épül meg, mellyel az oktatási intézmény diákjai is gazdagodnak, hiszen ők is új, korszerű létesítményben sportolhatnak a tanórákon.
Szeptember 23-án a munkaterület átadásával megkezdődött a városi birkózóterem építési beruházása. Az első koordináción a megrendelő és a vállalkozó képviselői mellett részt vettek a Ceglédi Tankerület munkatársai és a műszaki ellenőrzéssel megbízott szakemberek.
Pető Zsolt polgármester kiemelte, hogy a beruházást hosszú szakmai és pénzügyi előkészítés előzte meg. „Nagyon sokan dolgoztak a birkózóterem megépítéséért, mely nagyon fontos beruházás a város sportéletében. Arra kérem a kivitelezőt, a műszaki ellenőröket és a közreműködőket, hogy egymást segítve dolgozzanak a kivitelezés sikeres megvalósításáért!”
Az építést végző EU-Építő Kft ügyvezetőjének tájékoztatása szerint, amennyiben a tervezett ütemet időjárás vagy egyéb előre nem látható tényező nem hátráltatja, akkor várhatóan 2022 nyarán birtokba vehetik a sportolók az épületet. Az építkezés alapkőletételi ünnepséggel veszi kezdetét 2021. október 8-án reggel 9.00. órakor. Az esemény díszvendége lesz Varga János, a Nemzet Sportolója, Olimpiai-, Világ- és Európa Bajnok birkózó, Abony Város Díszpolgára, az Abonyi Birkózó Club tiszteletbeli elnöke.
Abony Város képviselő- testülete 2021. szeptember 30-án döntött arról, hogy Abony új sportlétesítménye, a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola udvarán megépülő birkózócsarnok Varga János nevét viseli majd.
Az alapkőletétel alkalmából ünnepi beszédet mond Pető Zsolt polgármester, Földi László országgyűlési képviselő, Németh Szilárd államtitkár, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, Sárfalvi Péter helyettes államtitkár, Lőrinczy László az Abonyi Birkózó Club elnöke és Fodor Gábor a Ceglédi Tankerületi Központ igazgatója.

 

Abony Sajtó

3 csatolt kép Kooperációs megbeszélés Varga János születésnapját ünnepelte az abonyiakkalPető Zsolt polgármester  otthonában látogatta meg a birkózó legendát, Varga Jánost
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.