SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
2022. július 15., péntek 23:47

Mégsem épül meg a Budakalászt északról kerülő út. Mi a kormány terve a 11-essel?
Budakalász, Pomáz és Szentendre polgármestere közös nyilatkozatban áll ki a Dunakanyarban élők körében régóta várt Budakalászt északról elkerülő út megvalósítása mellett. A 11-es út felújításához is kapcsolódó mintegy nettó 25 milliárd forint értékű beruházás elmaradásával egyre élhetetlenebb lesz a térség.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben nemrég megjelent dokumentum szerint a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás eredménytelenül zárult. Az indoklás szerint azért, mert „az ajánlatkérő NIF Zrt. a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné vált”, mivel a kormány nem gondoskodott a szükséges forrásról. A döntés közel nettó 25 milliárd forint nagyságrendű fejlesztéstől fosztja meg a jelentős turisztikai és átmenő forgalommal terhelt régiót.

Az elkerülő út már 1985-ben bekerült Budakalász rendezési terveibe, és a 2008-ban átadott Megyeri híd engedélyében is szerepelt. Az elkerülő út megépítése ugyancsak része volt egy 2016 októberében született megállapodásnak. Ebben az akkori Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a NIF Zrt. vállalták, hogy a budakalászi elkerülő út megépítéséhez szükséges költségvetési források előteremtése érdekében mindent megtesznek.

„Szomorúan értesültünk arról, hogy a térség lakossága számára kiemelt jelentőségű fejlesztés belátható időn belül nem valósulhat meg. Budakalász, Pomáz és Szentendre lakosságának képviseletében csalódottságunkat fejezzük ki a döntés miatt. Kérjük ennek mielőbbi felülvizsgálatát, egyúttal a 11-es út felújítására vonatkozó közbeszerzés mielőbbi kiírását is” – hangsúlyozzák közös nyilatkozatukban a települések vezetői.

Fülöp Zsolt polgármester (Szentendre)
dr. Göbl Richárd polgármester (Budakalász)
Leidinger István polgármester (Pomáz)


(Kép forrása: Budakalász „fél-elkerülő” út egyeztetési terv, NIF, UVATERV, 2020. szeptember 10.)

2 csatolt kép NIF UVATERV Budakalász fél elkerülő út látványtervpolgármesterek
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.