AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2023. március 6., hétfő 18:20

Muaythai szeminárium
Muaythai szemináriumnak adott otthont a Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium tornacsarnoka szombaton. A Magyar Muaythai Szakszövetség Észak-nyugati Régiójának 4. nyílt közös edzésén több, mint száz sportoló vett részt. Az esemény házigazdája az ajkai Szilágyi Muaythai SE volt. Korpics Gábor régióvezetőtől megtudtuk, rendszeresen szerveznek úgynevezett gyakorló küzdelem napot, amelyen a sportolók idegen csapat tagjaival mélyítik el a tudásukat. A versenyzőknek ez a felkészülésben segít, aki nem versenyez, neki azért hasznos, mert más városok csapattagjai stílusát is megtapasztalja, felmérhetik, hol áll a felkészülésben. Március első szombatján az ajkaiak Pápa, Veszprém, Tapolca, Tatabánya, Fertőszentmiklós, Komárom csapataival gyakorolták. A délelőttön több, mint százan vettek részt. A programot a régió több városába el iszik, májusban Veszprémben találkoznak. Korpics Gábor hozzátette, az ilyen alkalmak célja az is, hogy népszerűsítése a Magyarországon az 1990-es évektől jelen lévő küzdősportot. 
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.