AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2023. március 16., csütörtök 09:30

Hatvan éves a zeneiskola
Vörös Szilvia, nemzetközi hírű operaénekes is fellép a tervek szerint a Kocsár Miklós Zeneiskola fennállása 60. évfordulója alkalmából szervezett gálakoncerten, amelyet május 26-án délután 6 órakor tartanak a Nagy László Városi Művelődési Központ színháztermében. A gálakoncerten az Ajkai Napok programsorozat első rendezvénye lesz. Szücs Krisztián intézményvezető, az iskola egykori növendéke elmondta, hogy a rendezvény fővédnöke Kocsár Miklós özvegye, Herboly Ildikó, és meghívást kapott fia, Kocsár Balázs, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója. Az intézménynek Szücs Krisztián a hatodik vezetője. Az első kettő már nem él, Erdélyi Tibornét, Meggyes Miklósné és Cserményi Zsoltot, és minden tanárt, aki a kezdeti években tanított és az elsők között végzett növendékeket meghívták. Az induláskori tanári karból már senki nem él, de olyan, aki 50-55 évet tanított, sok van. Több egykori növendék ma már tanárként van jelen az intézmény életében. Az ünnepségen a kamarakoncerten sokan szeretnének zenélni, ezért szóló produkciók helyett kamaracsoportokat alakítanak. A műsort az iskola udvarán tanár-diák találkozó követi. A jeles alkalomra jubileumi kiadvánnyal is készülnek. 
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.