AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2023. április 18., kedd 22:25

Petőfit szavaltak a diákok
Rekordot döntött a vers- és prózamondó versenyen résztvevő diákok száma. A Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégiumban április 18-án rendezett versenyre a megye 8 településének 12 oktatási intézményéből érkeztek az irodalmat szerető diákok első osztályostól tizenkettedikesig. Ajkáról a Csodavár, a Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola, a Szent István Király Római Katolikus iskola és a szervező Szent-Györgyi nevezte be diákjait. Négy díj Ajkán maradt. Vígváryné Németh Katalin igazgatóhelyettes köszöntőjében elmondta, hogy az iskola tavaly ünnepelte fennállása 30. évfordulóját. A versenyt az alakulás után néhány évvel már meghirdették, mára sikerült hagyományt teremteniük. Most szabadon választott Petőfi verssel lehetett nevezni. A középiskolás kategória zsűritagja volt Bábics Valéria, a Nagy László Városi Művelődési Központ igazgatója, Parrag Leonóra, a padragkúti művelődési ház vezetője, és  Horváth Tibor, a Szent-Györgyi magyar-angol tanára, az általános iskolásoknál az intézmény két tanára, Vígváryné Németh Katalin és Szabó-Kovács Krisztina. Az alsó tagozatosoknál első helyen végzett Rajmon Kitti Virág (Csodavár iskola Ajka második osztályosa, felkészítő tanára Ludvai Dóra ), második lett az első osztályos Horváth Márkó (Gárdonyi iskola Devecser, Nyárs Hajnalka), a harmadik helyezést Holczmann Anabell (Csodavár Ajka, második osztályos, Ludvai Dóra) szerezte meg. A felső tagozatosoknál az első és a második helyen a Pápai Tarczy Lajos Általános Iskola diákja végzett, az ötödikes Szakács Panka felkészítő tanára Tóthné Bogdán Zita volt, a nyolcadikos Farkas Regina Nagy Judit segítségével készült. A harmadik helyezést az ötödikes Katona Eszter Eliza (Fekete- Vörösmarty  Ajka, Polgár Judit) szerezte meg. A középiskolásoknál a kilencedikes Szkladányi Andor szerepelt a legjobban, második helyen végzett a tizedikes Szélessy Patrik (mindketten. Balatonfüredi Szent Benedek, felkészítő tanár Kiss György), harmadik lett a tizenegyedikes Horváth Bendegúz (Petőfi Gimnázium Pápa, Csarmasz Ágnes), különdíjat kapott a tizedikes Orsós Elizabet Réka (Szent-Györgyi Ajka, Szabó-Kovács Krisztina). A zsűri tagjai a díjak átadásakor elmondták, a versmondást soha nem szabad abbahagyni, a versek ugyanis bennünk és általunk élnek. Az általános iskolások Szabó - Kovács Krisztinától jó tanácsokat is kaptak. A tanárnő kérte, hogy az életkoruk aki és egyéniségüknek megfelelő verset válasszanak, értsék meg, miről szól. Versmondáskor csak arra figyeljenek. A díjazottak jutalma könyv és oklevél volt. Emléklapot minden résztvevő kapott. 
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.