SZIGETMONOSTOR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2023. december 1., péntek 09:47

Betlehem. Veled – Élő Betlehem Szentendrén a Ferences Sportcsarnokban, a Dramatizált Biblia és az Eucharist együttes előadásában, 2023. december 21-én.
A Ferences Gimnázium „Tégy engem békéd eszközévé” címmel rendezi meg a „Greccio 800” jubileumi évfordulóhoz kapcsolódó, karácsony előtti előadását Szentendrén, december 21-én, 18:00 órai kezdettel. A különleges darab a Dramatizált Biblia Társulat színművészeinek, ezúttal Háda János, Zakariás Éva, Zámbori Soma, Vándor Éva, Jegercsik Csaba és Pap János előadásában valósul meg. Az Eucharist együttes és a Trüffel Quartet vonósnégyes előadásában felcsendülnek Gável András és Gável Gellért gitárművész szerzeményei.

 1223-ban IV. Honorius pápa adott engedélyt Assisi Szent Ferencnek, hogy a grecciói remeteségben, egy szentmise keretében jeleníthesse meg a Megváltó születésének eseményét. Assisi Szent Ferenc így vall erről az Intelmekben: „Nap nap után közénk jön alázatos külsőben; nap nap után leszáll Atyja öléből az oltárra, és a pap kezébe adja magát”.



 A zenés színházi darab művészi módon tolmácsolja a Szentírás Jézus Krisztus születésére vonatkozó igeszakaszait, és az azokra reflektáló zeneműveket, valamint az Istent dicsérő dalokat. Az előadók művészi intonációja és az ahhoz szervesen illeszkedő zene segítségével a közönség valóságosan beléphet a Biblia világába, ahol a képzelet segítségével elevenedik meg a szó. A ferenci lelkiség által  teljes átéléssel térdepelhetünk majd a „pólyába takart és jászolba fektetett gyermek” lábainál, aki a legteljesebb békével és jóakarattal akar megajándékozni – karácsony éjjelén is – minden hozzá érkező embert.



 A zenés színdarab előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékukat a ferencesgimnazium.hu oldal „Greccio 800” menüpontjában jelezhetik az érdeklődők. A közönség a helyszínen – akár bankkártyás fizetés révén – megvásárolható támogatói jegyekkel a Ferences Gimnázium működési költségeihez járul hozzá, illetve Böjte Csaba atya dévai gyermekeit segíti.



 

A kulturális esemény a Ferences Gimnázium és a Ferences Rendtartomány támogatásával, továbbá a nyaranta Szigetmonostoron megrendezésre kerülő Dicsőítő Sziget keresztény könnyűzenei és összművészeti fesztivál, valamint a Dicsoitosziget.hu online újság közreműködésével valósul meg.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.