BUDAPEST FŐVÁROS VII. kerület - Erzsébetváros Önkormányzata
2024. január 30., kedd 16:13

Erzsébetváros tovább halad a fenntarthatóság útján – helyére került a 60 köbméteres esővízgyűjtő tartály
Kedden behelyezték a Klauzál téri Vásárcsarnok udvara alá azt a 60 köbméteres tartályt, amelybe a csarnok tetőfelületéről fogjuk gyűjteni a csapadékvizet. Az így összegyűlt víz pedig a tisztítást és a szűrést követően alkalmas lesz a növények locsolására és takarításra is. Hozzávetőlegesen úgy 2 heti locsolásra való vízmennyiséget tudunk majd így tárolni.

Ez a beruházás egyrészt a fenntarthatóságról szól. A vízhiányos, nyári aszályos időszakok ugyanis sajnálatos módon a jövőben mindinkább gyakoribbá fognak válni, az ivóvízzel való locsolás pedig egyre fenntarthatatlanabb lesz. Az ilyen esővízgyűjtő tartályokkal azonban kiválthatjuk az ivóvizet, helyette esővízzel locsolhatunk és takaríthatunk, amivel nemcsak spórolni tudunk majd, hanem az ivóvíz biztosításához szükséges energiafelhasználást is csökkenteni tudjuk. Nem utolsósorban pedig a növényeinknek is jót teszünk, ha esővízzel öntözzük őket, mert a lágy csapadékvíz jobb nekik, mint a csapvíz.

Másrészt az ilyen tartályokkal ellenállhatóbbá tehetjük a kerületünket a szélsőséges időjárással szemben. Mindannyian megtapasztaltuk már, hogy milyen fennakadásokat és balesetveszélyes helyzeteket tud okozni, amikor az utcáinkat elönti a hirtelen leszakadó özönvízszerű eső. A probléma az, hogy az ilyen nagy mennyiségű esővizet az utak alatt futó csatornarendszer nem tudja elvezetni, mert egész egyszerűen nem ekkora kapacitásra tervezték. Ugyanakkor ezekkel a hatalmas esővízgyűjtő tartályokkal lényeges mennyiséget fel lehet fogni, amivel megelőzhetjük, hogy az utcáinkat elárassza a lehulló eső.

Mindezek miatt döntöttünk úgy, hogy csatlakozunk a Városi Eső projekt keretében, az EU által is támogatott beruházáshoz. Sőt tovább is haladunk ezen az úton, ugyanis a Csicsergő és a Magonc Óvodákhoz is el fogunk helyezni esővízgyűjtő tartályokat.

Összességében Erzsébetváros a környezetvédelem jegyében ezzel a projekttel is a jövőbe fektet.

Niedermüller Péter,
polgármester

 


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.