Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ)
2010. június 28., hétfő 13:59

Szil Katalin a Magyar polgármesterek Világtalálkozóján
Szili Katalin országgyűlési képviselő, az Országgyűlés egykori elnöke, a határon átnyúló és határon túli együttműködési lehetőségeket vázolta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának tapasztalatai alapján.
Mint elmondta, a nemzetpolitika négy pillérét az államközi, az önkormányzatok, a civil szervezetek és az egyházak közötti kapcsolatok alkotják. Leszögezte, hogy a magyarság felemelkedését stratégiai gondolkodás, koherens jövőkép segítheti.
Kifejtette, hogy a KMKF az elmúlt időszakban 12 együttműködési stratégiát dolgozott ki. A fórum brüsszeli irodája az önkormányzatok rendelkezésére is áll. A közeljövőben egy olyan „médiatisztást” indít a KMKF, amely az interneten gyűjti össze és mutatja be a határokon kívüli magyar lapok érdekesebb írásait.
Megköszönve meghívását a Magyar Polgármesterek Világtalálkozójára, elmondta, a lelkiismerete szerint vett részt a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján tartott parlamenti emlékülésén
- Azok mellett volt a helyem – fogalmazott -, akikkel 2004 óta együtt ültem a KMKF-ben.
Befejezésül elmondta, szeretné folytatni a munkáját a nemzetpolitikai együttműködésért a számára megnyíló területeken.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.