TOKAJ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2010. szeptember 3., péntek 13:23

Újabb idegenforgalmi vonzerős pályázatot írt alá ma Tokaj polgármestere
Tokaj város, kultúrális tömbrehabilitációja kacsán egy barnamezős területen felépítette a városi Kultúrális és Konferencia Központot, illetve közvetlen szomszédságában a Paulay Ede színházat. A barnamezős területen még volt egy üresen álló, korábban kiűrített nagyalapterületű kétszintes, alápinzézett épület, amely szintén a város idegenforgalmi vonzerejének fejlesztésére kínálkozik.

Tokajban, mint a tokaji borvidék borászati központjában, (Világörökség része), a borkultúra ápolása és bemutatása érdekében egy Hegyaljai Bormúzeum létesül, amely mellett megjelennek Európa világörökségi borvidékei is. Ez a fejlesztés része a nemzetközi világörökségi borvidékek összefogásának, amely a VITOUR program részeként testesül meg. 
Megtiszteltetés a városnak, hogy a nagynevű borvidékek közös bemutatkozásának székhelyéül éppen Tokajt választották.
Természetesen az épület alatti pincében a borok is megmérközhetnek nemzetközi síkon, hiszen a kiállítók borai megvásárolhatók, vagy megkostólhatók lesznek, sőt összemérhetők a tokajival, amitől azt várják, hogy a tokaji dobogós helyet foglal majd el, s ezáltal a hazai és nemzetközi kereslete is meglendül.
Az egyre növekedő nemzetközi és hazai borturizmus egyik fő látogatási terepe lehet a beruházás nyomán újjáéledő létesítmény, ahol a legkorszerübb körülmények között vonulnak fel a neves borvidékek.
A beruházás összköltsége 580 millió Ft, amely összegnek kiugróan magas százalékát az Európa Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya társfinanszírozásban biztosítja.

1 csatolt kép Épület metszete
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.