Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 7. kedd
Hírek témák szerint

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. június 3., péntek 07:54

Zöld energiahordozó a Várkertfürdőben
Júliustól pelletkazánok biztosítják a komplexum hőenergia igényét, jelentette be a ma délutáni sajtótájékoztatón Kovács Antal, a Pápai Termálvízhasznosító Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az új, faipari mellékterméket felhasználó fűtőművek annak a projektnek a keretében kerültek a komplexumba, melyet a Jákófa Kft. nyert el. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló beruházás célja a faipari melléktermékek, elsősorban a fűrészáru-gyártás területén keletkező hulladék energetikai hasznosítása. Ehhez a gazdasági társaság sikeres pályázatot adott be a Környezet és Energia Operatív Program vonatkozó kiírására és 127 millió forintos támogatást nyert el.
-Ez egy jelentős műszaki fejlesztés a Várkertfürdőben – hangsúlyozta köszöntőjében a létesítmény vezérigazgatója – az ötlettől a megvalósulásig rövid idő telt el, és elmondhatjuk, hogy július elsejétől megszűnik a gázfogyasztás a fürdőben és alternatív energiával biztosítjuk a szükséges hőenergiát.  A Jákófa Kft. ügyvezetője, Nagy Pál arról szólt, a fűrészáru-gyártás területén a legfőbb környezeti és energetikai problémát a melléktermékek hasznosítása jelenti. A nagy mennyiségben keletkező fűrészpor saját formájában nehézkesen hasznosítható, a projekt segítségével azonban a cég telepén és partnereinél keletkezett fűrészporból évi ötezer tonna fapelletet állítanak elő, mely könnyen szállítható és alkalmas automatikus fűtési rendszerek üzemeltetésére. A Jákófa Kft.-nél a sikeres pályázatnak köszönhetően megkezdődött e zöld energiahordozó gyártása, a Várkertfürdőben pedig három új kazánt építettek a projekt keretében. Dr. Áldozó Tamás, Pápa város polgármestere beszédében kiemelte, a város önkormányzatának érdekeltségébe tartozó intézmények közül a Várkertfürdő az első, ahol megújuló energiát használnak, de vélhetően nem az utolsó.
-Nagy várakozással nézünk elébe, hogy ezek a pelletkazánok milyen eredményeket hoznak majd a fürdőben, hiszen ez olyan tapasztalatot jelent, aminek ismeretében tervezhetjük tovább más, nagy energiafelhasználó intézményeink energiaellátásának korszerűsítését.
A polgármester azt is megemlítette, más beruházásnál – így a Munkácsy Mihály Általános Iskola felújítását követően –is alkalmaznak majd megújuló energiaforrásokat és céljuk a környezet megóvásán túl a takarékos üzemeltetés biztosítása. Ezért fontos a város számára is a Várkertfürdőbe telepített új fűtőmű. A hőenergia ellátó központról Bánszky Péter, a Bán-Szer Kft. projektvezetője tartott tájékoztatót. Mint mondta, a múlt évi hőfogyasztási adatokat figyelembe véve állapították meg, hogy a biomasszára épülő fűtőmű mindkét fél számára hasznos beruházás. A Várkertfürdő ezáltal az eddiginél kb. 10 százalékkal olcsóbban kapja a hőenergiát. A projekt keretében a Jákófa Kft. három pelletkazánt telepített a Várkertfürdő pincéjébe, elvégzi a berendezések üzemeltetését, karbantartását, fizeti a villamosenergia-fogyasztást és a megtermelt hőenergiát hitelesített mérőberendezésen adja át - adja el - a fürdőnek.
-A beépített kazánok felsőkategóriás készülékek, összteljesítményük 1,5 MW, egymástól függetlenül üzemeltethetők, teljesen automata működésűek, hatásfokuk 90 százalékos, károsanyag kibocsátásuk pedig a határérték töredéke – sorolta a berendezés előnyeit a projektvezető. Az új hőszolgáltatás működését Enyingi András, a Jákófa Kft. üzemvezetője mutatta be a sajtó képviselőinek.
-A működtetés első lépései a Várkertfürdőn kívülre nyúlnak. A Bakonyjákó-Járiföldön gyártott pelletet silós kamionnal szállítjuk a helyszínre, és 80 m2-es tartályba fúvatjuk be, ahonnan csigasor viszi tovább a zöld energiahordozót az egyenként 500 kW-os kazánokba. A kazánokban elégett pellet energiája táplálja a Várkertfürdő fűtési rendszerét. A fűtőanyag elégetésekor hamu keletkezik – ez az elégetett pellet 1 százaléka – ezt konténerekben tároljuk és központi elszívó segítségével, autóval szállítható konténerbe juttatjuk. A pellet hamuja egyébként salakmentes, tápanyagban dús, így gazdaságokban, kertészetekben, erdészeteknél talajjavítás céljára használható.
Az üzemvezető azt is elmondta, a rendszer számítógép vezérlésű, a működtetés paraméterei könnyen állíthatók és figyelemmel tarthatók, ugyanakkor távfelügyelettel is működik, így internet és számítógép segítségével bárhonnan beállítható, és esetleges probléma esetén könnyen be lehet avatkozni. A kazánok a környezetvédelmi előírásoknak megfelelnek, az erről szóló mérési jegyzőkönyvek már a cég rendelkezésére állnak, a próbaüzemek pedig a kazánok tökéletes működését igazolták. A beruházás ismertetését követően a jelenlévők megtekintették a kazánokat és működési rendszerüket.                    

                   HuHa
forrás:papa-ma.hu


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.