|
|
KAZINCBARCIKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2011. november 14., hétfő 10:50 |
A szociális munkásokat köszöntötték Kazincbarcikán |
|
Takácsné Haszon Jolán kapta a „Kazincbarcika Város Szociális Ellátásáért” elnevezésű kitüntető díjat,
mely a legmagasabb rangú elismerés, amit a szociális ágazatban dolgozó
szakember kaphat a városban. Mellette öten Polgármesteri Elismerő Oklevelet,
tizenhárman pedig igazgatói dicséretet vettek át a pénteki ünnepségen.
A városban 2004 óta hagyomány, hogy a szociális ellátás
területén dolgozókat egy gála műsor keretében köszöntik, így szeretné
megbecsülését és tiszteletét kifejezni a város- és intézményvezetés. Az idei rendezvényre
pénteken késő délután került sor, melyen Szitka Péter polgármester mondott
ünnepi beszédet. Bensőséges hangulatú köszöntőjében elismerését fejezte ki a
bölcsődei, hajléktalan-ellátás és idősgondozás területén tevékenykedőknek,
továbbá mindazoknak, akik ehhez a nagyon szép, de roppant nehéz
szakterületekhez egyéb segítőként, aktívaként kapcsolódnak.
Ez több mint munka…
Az ünnepségen Csősz Béláné, a Szociális Szolgáltató Központ
vezetője kiemelkedő munkájukért 13 kollégájának adott át igazgatói dicséretet.
A városi ünnepségen Polgármesteri Elismerő Okleveleket is
átadtak az arra érdemeseknek. Szitka Péter polgármester 2011-ben a következőket
díjazta:
Andrássy Zoltánné, a II. Számú
Bölcsőde csoportvezető kisgyermeknevelője; Juhász Andrásné, az I. Számú
Bölcsőde kisgyermeknevelője; Kresztyankóné Hevesi Erzsébet, a Családsegítő
Szolgálat adósságkezelési tanácsadója; Tóth Lászlóné, az I. Számú Idősek
Otthona szociális gondozója és Zsilinszki Jánosné,
az étkeztetés szociális segítője.
„Boldog vagyok, hogy az én munkatársam…”
Kazincbarcika Város Önkormányzata
2009 decemberében alapította meg a „Kazincbarcika Város Szociális Ellátásáért” kitüntető
díjat, mely minden esztendőben annak a személynek adományozható, aki a
szociális ellátás területén több éve kiemelkedő színvonalú munkát végez. Idén
ezt Takácsné Haszon Jolán, intézményi
egységvezető vehette át Szitka Péter polgármestertől.
A díjátadást követően az egyik
kereskedelmi csatornán futó sorozat közkedvelt színésze Tihanyi Tóth Csaba és
felesége, Bognár Rita adott zenés, szórakoztató műsort a jókedvű közönségnek,
így idén sem maradt el a tánc és a sok taps.
A rendezvényt követően Csősz Béláné, a Szociális
Szolgáltató Központ igazgatója külön is gratulált a kitüntetetteknek, majd
megható köszönetet tolmácsolt összes kollégájának. Mint mondta: rendkívül
büszke erre a csapatra, és külön öröm számára, hogy a legrangosabb szakmai
elismerést Takácsné Haszon Jolán kapta. Egy olyan kolléga, aki ezt a
mindennapokban ezerszer is megszolgálja és nagyon boldog azért, hogy ez a
nagyszerű szakember az ő munkatársa.
Névjegy: Takácsné Haszon Jolán
A mindig mosolygós idősellátásban
dolgozó szakember 1 híján 30 éve dolgozik a szociális ellátás területén.
Gondozónőként kezdett, majd rövid időn belül vezető lett a házi
segítségnyújtásban, ezt követően pedig a város első idősek klubjában. Tevékeny
részt vállalt a Gondozási Központ kialakításában, ennek vezetésével 1992-ben
bízták meg. Különleges, csak rá jellemző, egyedi módon kerül közel az idős
emberekhez. Munkatársai elismerik hozzáértését, tisztelik óriási
munkabírásáért, szervezőkészségéért és jó humoráért. 2001-ben, amikor az Idősek
Otthona megnyitotta kapuit, ő lett az intézményi egységvezető, majd 2011-ben a bentlakásos
intézmények átszervezésekor már három időseket ellátó egység vezetőjévé
nevezték ki.
Példamutató munkásságáért, az
idősellátás vezetői csoportjának mindig aktív és kreatív résztvevőjeként vált
méltóvá a Kazincbarcika Város Szociális Ellátásáért kitüntető díjra.
(Képforrás: O Pont fotó / Pálinkó Gábor)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|